Máté egyik este kissé lehangoltan jelent meg a nappaliban lefektetés után.- Mi történt Micike?-kérdeztük. -Elaludt a gyertyám, fel kell kelteni.-
Emlékeztek, Máté egy zárható mécses fényénél alszik el. Mostanra túl lettünk a nemalvós korszakon végre. Viszont teljes gőzerővel dúl a mamázós korszak. Az ideje javarészét az ölemben ülve tölti, meséltet és énekeltet magának. Egész csinos népdal repertoárt sajátított már el. Még a hajlítások is pontosan a helyén vannak amikor énekel. Amúgy sem marad el mellőlem egy pillanatra sem. Igen, még a wc ügy is közügy lett. Ha templomba megyek, még késő este is néha kijön ellenőrizni szombat este, hogy nem párologtam-e el.
Nem tudom írtam-e már a Delej utcáról, ahová Máté mostanában heti egyszer egyéni fejlesztésre jár Katihoz. Nagyon szeret ott lenni, Katit pedig teljesen a szívébe zárta. Úgy dolgozik neki mint egy kisméretű sztahanovista. Kati így is becézi. Komoly arccal üldögél az asztalnál, akár háromszor, négyszer 10-12 percet is némi átvezető játékkal körítve, és addig nem áll fel az asztaltól amíg mindent meg nem oldott. Akkor sem ha Kati magára hagyja. Nagyon büszke vagyok rá!
Bencó... Na igen. Először is nekem még nem volt két és fél évesem aki megérezve, hogy aznap rosszul vagyok az ágyra parancsolt és betakart. A beszéddel is haladunk. Cica hoppá!- mondogatja miközben kiköpdösi az ételt az etetőszéke alatt keringő macskáknak. Anya, hamma, búú, oroszlánhang, miáú, kutyaugatás, háp . Ezeket mondja már. Na, meg mostanában lakberendez. Most nem a szétdobált játékokra gondolok, hanem az eltologatott bútorokra. Járni tanul velük.
