Áttörés az érzelmek kifejezése terén

Máté a délutánjai java részét az ölembe fészkelődve tölti valamiért. Beszélgetünk, dudorászunk. Egy ilyen alkalommal véletlenül lefejelt, én pedig a meglepetéstől feljajdultam. Szegény először megijedt, aztán láthatólag járni kezdett a kis agya hogy most mi legyen, aztán odahajolt az arcomhoz és puszilgatni kezdett. Tudom, hogy ez másnak nem nagy dolog, de Máté egyrészt rájött, hogy fájdalmat okozott véletlenül ezért kiáltottam egyet (képes volt más ember nézőpontjából szemlélni az eseményeket), másrészt kezdeni akart valamit a helyzettel amit ő okozott, még ha véletlenül is. Azóta rendszeresen alkalmazza a baj-puszi megoldást. Várom, hogy mikor csókol meg valakit a metrón ha a lábára lép.. :)) Na jó, ez csak vicc volt.

Mostanában azért gond is akad elég . Szegény ismét alvásgondokkal küzd. Gyakran este 11 után is ébren van, úgy hogy nem alszik délután. Teszi ezt akkor is ha konkrétan több órát szaladgálunk, ickázunk és focizunk a szabadban. Utálja ő is a dolgot, meg én is aki már kilenckor összezuhan(na). Mától megpróbáljuk a homeopátiát. Hátha...

Esti csendben

Hosszúak ezek a napok így télen. A legnagyobb baj, hogy mire Puri Bebe felébred délutáni szunyókálásából sötét lesz, és már sétálni sem jutunk ki.A hétköznap délelőttjeink pedig a mindenki által nagyrabecsült Flúgos futam című rajzfilmre hajaznak, szóval a léha sétálgatás már nem fér bele. Az estéink viszont nagyon meghittek lettek amióta gyertyafénynél töltjük az utolsó fázisát. Lassan vetkőzünk, fürdünk. Nem kapkodunk. Közben beszélgetünk, énekelgetünk ezt azt. Gyertyát gyújtunk, csodáljuk. A végén elmeséljük a magunk írt mesét, elénekeljük az altatóinkból fűzött kis csokrot, imaképp pedig az Adjon Isten jó éjszakát!-ot. Máté elfújhatja a gyertyáit, miközben megszámolgatja őket, csak egy marad égve a szekrénye tetején egy zárt kis mécsesben. Szóval, megadjuk a módját a dolognak.