Bebó-Puri ismét megúszta az orrmandulája kivételét. Nem úgy Laci papa Rckevéről való felbumlizást, hogy Micire vigyázhasson, én a több tonna vega kaja megfőzését, mert a kórház a hagyományos parizeres vonalat követi, gondolom tradícionális és anyagi okokból.
Miután beértünk a kórházba és a dokink gyorsan átirányított az altatóorvoshoz a rutin vizsgálatra, a doktornéni elkerekedő szemekkel kérdezte, hogy tulajdonképpen mi a szöszt keresünk itt. A gyerek gégéje és légcsöve szerinte két hét alatt nem nőtt nagyot. Látszott rajta az előző intubálási kisérleteének nyomasztó emléke. Végül, azt ajánlotta fel, hogyha már bejöttünk és mi nagyon szeretnénk, akkor ő megpróbálhatja egy alternatív módszerrel intubálni, de az nagyon veszélyes, de megígéri, hogy azonnal leáll vele ha bajt észlel. Na, persze hogy nem akartuk kipróbálni a dolgot. Ismét bevegyszerezni, altatni azért hogy húsz percen belül kiderüljön hogy nem fog összejönni. Amúgy is mostanában olyan rossz érzésem volt ettől a műtéttől, valami belül azt súgta hogy feleslegesen csináljuk. A dolgot így egy év múlvára napoltuk, addig hallásvizsgálat lesz. Ezt sem értem hogy minek, mivel eddig egy vizsgálat sem hozott értékelhető eredményt az elmúlt évben. Majd rákérdezek.
Bebe kapott homeopátiás műtéti felkészítést, így most az éhezést sokkal békésebben tűrte, és persze rögtön begyűjtött két nővérkét is magának akik alig várták, hogy végre az osztályra kerüljön a kis Puri.
