Ha Balaton, akkor élünk mint hal a vízben. Már megjártuk Siófokot és végrehajtottuk a tradícionális hattyúetetést.

Ki mivel etet. Én kenyérrel, Máté pedig néhány műanyag állatkával is megkínálta a madarakat. Ezáltal gazdagodott a világképe, ugyanis rá kellett hogy döbbenjen, hogy a Balcsi nem gyerekmedence amiből könnyű kihalászni barmit. A Balcsi mély. Aztán meglátogattuk a japán kertet, ahol Bence kertrendezésbe kezdett, Máté pedig boldogan hajigált tovább ez alkalommal mar kifogyván a játékokból, megmaradt a kavicsoknál.

Mi pedig végre csináltunk magunkról egy közös képet.

Máté persze kiválóan emlékszik mindenre tavalyról. Ez gyorsan kiderült, amikor előzetes szoktató látogatást tettünk az egyenlőre üres strandon. Gondoltuk, elkerülendő a tavalyi jeleneteket, mikor Mici kissé zaklatottan a tömegtől ordítva taposta le mindenki törölközőjét , kivívva ezáltal egy egész strandnyi ember rosszallását, szóval ezt elkerülendő meglátogattuk a strandot. Így legközelebb legalább a hely nem lesz ismeretlen. Házi Memóriabajnokunk egyenesen felkereste a kedvenc táborhelyeit, tábláit, aminek hevesen örvendezett egy ideig (repkedett a kezeivel az örvendés tárgya előtt).

Este pedig általában sütünk. A ma esti különösen jól sikerült, először szénné égett, aztán megázott... De mi megettük. Egy kicsit sárga,egy kicsit savanyú, de a miénk. (Gyengébb idegzetű olvasóinkat kímélendő erről nem készült fotódokumentáció - Papa)