Na jó ez egy kicsit túlzás és nem csak mi félünk egy megfékezhetetlen kisfiútól. Sajnos megállíthatatlan, szalad, kiabál és lök és üt. Sokszor nem is agresszióból, csakúgy ismerkedésből, kapcsolat teremtés gyanánt. De ez Máténak és a többieknek sajnos mindegy. Máté pánikol és az idejét a konyhában tölti a dadussal, Amerikai nénivel (Erika, csak Máté hívja így). Halálra rémíti minden kiabáló, kakaskodó gyerek. Fél. Pánikol, ahogy a probléma miatt a csoportban vendégeskedő pszichológus mondta. Ezért nem jön elő és nem akar semmiben részt venni. Ez elég sötét árnyékot vet leendő iskoláztatásunkra... Az óvónénik igyekeznek kezelni a helyzetet, nem banalizálják, megértőek, szóval egy újabb piros pont nekik.
Közben itthon rendszeresen foglalkozom Micivel.Sajnos egy auti gyerek valahogy igényli ezt a rásegítést. Mici legalább is igen, mert nehezen enged be új infókat a világába. Kicsit irigykedve hallgatom ahogy atöbbi gyerek az együtt főzésből és egyebekből hogyan építi magától azt a tudást amit mi tudatosan és tervszerűen teszünk. De legalább képesek vagyunk rá valahogyan. am8ikor "dolgozunk" kell neki a csend a koncentrációhoz. Így tud jól figyelni. Kell hogy részlépésekre bontsam a feladatokat, pontosan jelezve hol kezdődik és hol végződik egy feladat. Még egy sötét árny...
Közben kinyílt a világa a mesékre. Falja őket. Bogyót és Babócát, Kippkoppot, verseket. És mi mesélünk és verselünk amennyit csak tudunk.
Néha elgondolkodom azon is, hogy otthon fogom tanítani Mátét. Ez a gondolat csak alakulgat bennem. Érlelődik és majd meglátjuk... Írhatnék én most szépnek nem mondható példákat a magyar oktatási rendszer jelenlegi állapotáról, meg gyakorlati tapasztalatokat barátnőm iskola mizériájáról, meg arról hogy vajon pontosan ki tudja azt, hogy milyen módszerekkel tanítható egy auti gyerek, milyen igényei és korlátai vannak. Mit jelentenek ezek a leghétköznapibbnak tűnő helyzetekben. Ha tudja, vajon majd egy egész felsős tanári kar egyként fogja majd ezt tudni és csinálni? Vagy írhatnék arról, hogy Tony Attwood 400 4-17 éves autista gyereke között végzett felmérésre szerint a felmérést megelőző évben a 90%-ukat érte fizikai vagy lelki bántalmazás a kortársaik által.Talán majd írok is, ha eljön az ideje. Addig is megbecsüljük de nagyon az óvónéniket és dadusokat, és persze portás és könyvtáros néniket akik bearanyozzák a napjainkat.
7 megjegyzés:
Nagyon szivesen összehoználak azokkal a vidéki barátainkkal, akik autistának diagnosztizált kisfiukkal egy ideig egy Waldorfban próbálkoztak, majd oda is már a saját aszisztensével járt, és most egy falusi iskola negyedik osztályában próbálkoznak megintcsak az aszisztenssel együtt, akit ők fizetnek. Mert valóban, ha az iskola, a vezetés még befogadóak is, a többi gyerekkel, akik miatt a miénk odajár, nem egyszerű. Mint ahogy aztán már negyediktől a minden egyes tanárral külön megalkudni nagyon kemény dió. De valahogy mégis azt gondolom, hogy csak kell az a többi gyerek, nem tudom. Drukkolok.
Na de hogy ne maradjunk bíztató bejegyzés nélkül, nehogy elfelejtsem: nagyon jó volt Mátéval és Bebével vasárnap. Máté mérföldekkel jobban tűrte a sok zajos felnőtt közeledését, ottlétét, és amit Bebével testvéresdiben produkáltak, az meg egyszerűen csodálatos volt.
Köszi Anna!Szeretnék én is nagyon bízni abban, hogy találunk befogadó közösséget. Szeretnék, csak mostanában nagyon elbizonytalanodtam. Ráadásul Mici ma annyira kiborult attól, hogy nem voltam a szokásokhoz híven jelen reggel (Greggel rohantunk útlevélért), hogy az első "kellnél" teljesen kiborult az oviban, karmolta az arcát, aztán amikor összefutottunk az utcán az éppen sétáló csoporttal boldogan ugrott a nyakamba, pedig ilyet nem szokott. János reggel még nem látott rajta semmit, mert ő az a gyüjtögető-kiboruló típus. Nagyon kell neki az állandóság és ettől nem nagyon lehet eltérni.Szívesen beszélnék a barátaiddal. A Waldorfon én is gondolkodtam, de szerintem az epochális rendszeren kívül, ami nagyon jól beválik az autistáknál, a többi dolog túl képlékenyen működik. Könnyen lehet, hogy a matek órán egy szöveges feladat alapján hirtelen a disznótartásról kezdenek el beszélni hosszasan. Na, ezt utálják aztán igazán az autik.:)Pedig a Waldorf oktatás hozzám nagyon közel áll, de nem én fogok ott tanulni (sajnos).
Pici lépésekkel haladunk előre, de hála nektek, és mindenkinek, aki nem gáncsol benneteket, bizony folyamatosan haladunk -- Te is látod, drága, aggódós Mama. Az a vasárnapi közös játék egyszerűen csodálatos volt!
Nem a legjobb pillanat, de leírom, hogy Máté "menekülésében" is előrelépést látok: nem állt ott, nem visított kétségbeesetten, hanem kiszökött a konyhába, Erika nénihez, azaz megtalált egyfajta kiutat egy pocsék helyzetből. Abban persze teljesen igazad van, nem lehet egy tanévet a konyhában töltenie, a rendes és rendszeres óvodai tevékenység helyett...
Ami azt illeti, nem haszontalan végiggondolnod az egyéni tanulás, otthoni tanítás dolgát, de attól tartok, hosszabb távon csak a tanulságok maradhatnak meg belőle, részint azért, mert Mátét arra kell felkészíteni, hogy felnőtt korára megálljon a lábán a világban, ehhez pedig kellenek a kortársak is, részint azért, mert ott van még Bence is, és az ő -- egészen más -- lehetőségeit is bontogatnotok kell!
Oli gyógypedagusa még soká gyógyul meg? Azt remélem, hogy kissé csillapítani tudja aggodalmaidat és szorongásaidat, ha járhattok hozzá...
Marika nagymama: örömmel jelentem, hogy Oli gyógypedagógusa most már Máté gyógypedagógusa is, és 2 hét múlva kezdik a srácok a fejlesztést! :)
Kriszti: csütörtökönként Bebére nagyon szívesen vigyázok, amíg Máté Katinál van, és esetleg hozod és esetleg nagyon unja a várakozást!
Ezek nagyon jó hírek! Köszönöm!
Jövő hétre megint ki van tűzve Benci garatmandula-műtétje, Habostorta-mamának és papának ezért is nagy szüksége van jó hírekre és szolidaritásra.
Orsi köszi! Viszem Bencit, és el fog kélni a segítség!
Megjegyzés küldése