Vágatlan verzió

Máté, Barnus és Pocak. Nem is olyan különbözőek innen.

Ami kimaradt a riportból.( János felrakta Facebook-ra, de remélhatőleg idővel ide is felrakja a híres ATV ripotot.)Nem biztos, hogy a riporter hibája, azt hiszem csak más volt a riport célja mint az én mondandómé.
1. Ők sérült gyerekekről jöttek filmet készíteni, mi nem tartjuk a szó klasszikus értelmében fogyatékosoknak, sérülteknek a gyerekeinket. Elmondtam a riportban, csak nem került bele, hogy nem azért van ez így, mert nem tudunk szembenézni azokkal a területekkel ahol kihívásokkal találkozunk,esetleg nem is akarunk tudni arról hogy Pocak középsúlyos értelmisérült, de nem a hiányosságaikra próbálunk koncetrálni hanem az erősségeikre. Mindegyiknek. Az úgynevezett egészségeseknek is, akiknek szintén vannak kihívásaik. Miért, melyikünknek nincsenek?
Másodszor azért nem gondolunk rájuk így, mert meggyőződésünkből kifolyólag Isten teremtményeit csodáljuk mindenkiben. Pont olyanok és úgy tökéletesek ahogy Ő megalkotta őket. Olyanná téve képességeiket,személyiségüket, hogy a számukra tervezett hivatást be tudják tölteni. Tehát az örökkévalóság szemszögéből ők nem fogyatékosok. Mi az a hivatás amit betölthetnek? Nem feltétlen a pilóta leszek vagy katona, vadakat terelő juhász dologra gondoldok csupán, hanem tágabb értelemben arra a hálóra amiben mi mind összetartozunk. Hatással vagyunk egymásra. Erősségeinkkel és gyengeségeinkkel tanítjuk, hordozzuk egymást. Csiszolunk és csiszolódunk. Ez is hivatás.
2. Nem Down kór. Szindróma. Így helyes, mivel ez egy összetett állapot. Kór, kórság, a magyar nyelvben meglehetősen baljósan cseng. Ne használjuk!
3. Miért tudok mosolyogni? Az ugyan benne volt, hogy a hitem miatt is, és amiatt is mert az emberek jók. Na jó, sok jó van bennünk. Én csodálatos embereket ismertem meg. Akiket soha nem ismernék enélkül a két gyerek nélkül. Hálás vagyok érte!
4.Kimaradt a családra gyakorolt hatás. Nem, nem mentünk tönkre. Viszont kiderült, hogy milyen összetartó családom van. remélem, hogy a nagyobbak megtanulják az erőtlenebbek tiszteletét, a toleranciát, és a szeretet nyelvét a kisebbjeink által. Milyen értékes leckék ezek az életben! Nem?
5. Miért tudok mosolyogni? Mert annak szeretem a gyerekeimet amik ők maguk. Valljuk be őszintén mind nagy elvárásokkal vagyunk újszülötteinkkel szemben. Bevallottan vagy titkosan reméljük, hogy okos esz, és atomfizikus vagy balerina ( mert nekem pl híresen botlábam van), bátor vagy erős, nyelvész vagy bölcsész, méhész vagy kertész. Mindegy, valami nekünk kedves. Aztán lassan kiderül hogy nyelvészünk nem tud helyesen írni, a balerina aranyos, de megbotlik a lábában, az erőművészünk pedig egy született könyvmoly. Elfordulunk tőlük? Jó esetben nem. Annak szeretjük tovább őket amik. Na így volt ez a srácaimmal is. Főleg Bencinél. Gyorsan el kellett temetnem az álmaimat, és hagynom kellett megszületni a fiamat. Látnom kellett megtanulni, levenni a szemüvegemet. Kifosztott lettem? Nem jobban mint bárki. Bebe és Máté bír erősségekkel és gyengeségekkel egyaránt. Szorulnak segítségre ebben és abban . Vannak határaik. Kinek nincsenek?
6.Krisztina nem tudja mi lesz 30 év múlva? Miért van valaki Rajta kívül aki igen? Csak szeretnénk tudni, elképzeljük, de hogy mi lesz azt nem tudjuk. A hídon akkor lehet átmenni, ha odaértünk!-tartja egy mondás.

Hát ennyi.