Volt egyszer egy ákombákom.

Betűk sóban és a varázskönyv.

Betűk papíron festve.

Újabb betűk.

Máté időközben újabb áttörést hajtott végre. Most komolyan néha fogalmam sincs, hogy mi mozgatja Mátét, mi növeli benne az érdeklődést valami iránt. Lényeg, hogy csoda figyelni ahogy kibontakozik belőle apró lépésenként valami. Most épp az írás. Amikor már ott tartottam, hogy Máté soha, de soha nem fog a kezébe ceruzát, akkor kikölcsönöztük a könyvtárból a kellően elvont képekkel és mai költők verseivel ellátott Kerge ABC c. könyvet. Máté azonnal mohón vetette bele magát, és játszi könnyedséggel átugorva a szokásos ez a házam, ez a cica ez meg itten én fázist, rögvest betűket akart írni. Először sóba firkálgattuk. Az első néhány alkalommal olyan görcsben volt az egész karja, hogy szinte nekem is fájt az irányítása. Aztán egyre lazább lett, mostanra épp csak a biztonságérzete kedvéért a könyökét fogom. És ő ír és ír. Persze egymásra másolja a betűket, és vannak formák amik azért nem nagyon sikerednek még. Jelenleg főként ez érdekli. A számolás egyáltalán nem. ( Öööö, lehet hogymégsem MINDEN auti ugyanolyan?)

22-én lesz az iskola előtti felülvizsgálat, ahol megpróbáljuk a plusz egy évet kérni Máténak. Nagyon kéne az az egy év, mert ezeknek a kis izmoknak és a koordinációjának, a kudarctűrésének, a kommunikációjának mind mind idő kellene még hogy beérjenek. Ebben kb egyet is értünk a Delej utcával, a bökkenő csak az, hogy a nem túl profi Dohány utca a szakértőink, akinek jogában áll a döntést meghozni. Eddig ugyan tartották magukat a Delej szakvéleményéhez, de mivel náluk minden aszerint dől el, hogy aznap mire ébrednek,vagy az aznapi szakértő milyen infó birtokában van, ez elég aggasztó. Szóval kéretik mindenkinek az egyedi identitása és meggyőződése szerint drukkolni, imádkozni, esetleg mindkettőt.