neurológia

Tegnap jártunk a neurológián. Máté maradt Jánossal a munkahelyén, én meg áttömegközlekedtem Bebével a Tüzoltó utcába. Balázs doktornéni fogadta Bebét. Sokat javult a hipotóniája, már csak a nyakában és a csípőjében van egy egész kevés. Megdicsérgette Bebe fejlődését, és új gyakorlatokkal bővítette az eddigieket. Most példáula levegőben tartva a kezén támaszkodva kell húzkodni, és guggolva hintáztatni. Bebe a végén ugyan megunta a nyüstölést, mert addigra már átesett egy csípő és koponya ultrahangon is ( ott is minden rendben), és vad ordítással jelezte, hogy mégegyszer még az én kedvemért sem vetkőzik le, és arról is tegyünk le, hogy további kunsztokat tanuljon.
Máté ezalatt igyekezett bebizonyítani, hogy otthon mi őt éheztetjük . Ellopta, és megette János kolléganőjének az ebédjét ( rizst), az uzsija egy részét, és megkoronázta egy szelet csokival amit egy jóakarójától kapott. Persze az én napomat is megkoronázta ezzel . A lelkes apuka haza felé az Osi kapujában egy felismerhetelen szerecsen gyermeket sózott rám, azzal nyugtatgatva, hogy meglátom ha lemosom a méteres csokiréteget, ez valóban az én szülöttem.Szóval Mici csak evett, és evett...
Bebére pedig kontrollálhatatlan öreg néni hordák zúdultak a metróban. Egyik a sapkáját igazgatta, a másik a fenekét paskolgatta. Bebe és én pedig tűrtünk, hátha szegényeknek nem lehetett unokájuk.
Este Zsuzsiék jártak nálunk. Zsuzsi Máté nagy felvigyázója, amíg Dévényezünk Bebével. Köszönjük Béla! Máté egész jól viselte az unokatesó járást a privát szférájában. Mi meg jót beszélgettünk.