Elutazunk holnap
Balcsira. De addig is egy kis újdonság. Mátét eddig nem nagyon kötötték le a mesék. Mondhatnám, kivette a kezemből a próbálkozásaim tárgyát és határozottan utasított helyre: "Nem olvasunk!" Először a fejbőlmesélésre kapott rá. Mostanában azonban
keresztmama Andi B
arnusa rákapott
Bartos Erika Anna, Peti és Gergő sorozatára. Persze nekünk is kallódott itthon egy példány, amit
Mici eddig arra használt, hogy az apró állatkákat kukkolta a képeken, meg persze egy maszatos kisbaba fényképét. Előkaptam, ismét szemrevételeztük a kis maszatost, aztán elkezdtük olvasni.
Kiegészítgetve néha a magunk
szájaíze szerint. És láss csodát! Máté végighallgatta, aztán egy következőt meg egy másikat is. Annak, aki nem ismeri ezeket a meséket, elmondom, hogy igazából nem is mesék.
Bartos Erika családjáról szól, palacsintát sütnek és nyaralni mennek, veszekednek a gyerekek. Szóval csak annyi történik benne, amennyi minden kisgyerekkel. Ezek az első mesék
Vekerdy szerint is. Valószínűleg most ért el arra a szintre
szövegértésben , hogy élvezni is tud egy bonyolultabb sztorit. Nem tudom persze biztosan, csak azt hiszem így lehet.
Könyvtárba is elmentünk.
Bebe már régóta "jár" velem. A
gyerekkönyvtáros néni, aki maga is egy
Down lánynak a
keresztmamája, oda és vissza van érte.
Bebe pedig produkálja magát ahogy tudja. Üldögél a könyvtáros ölében és bűvöl. Szóval ez a hölgy kérte, hogy mindenképp vigyem el Mátét is egyszer. Mondtam, hogy hangos egy látogatás lesz, de ő azt se bánta. Joga van neki is itt lenni!-mondta nekem. Szóval felkészültünk, átbeszéltük itthon
Micivel milyen is a könyvtár és hogy nem sikítunk. Aztán amikor odamentünk pechünkre egy egész tábornyi gyerek fogadott akik a
helytörténeti táborban volta épp. Persze Máté ideges lett, hiszen idegen hely, futkosó gyerekek. Sikított ahogy bírt. Először mert megijedt, aztán mert el kellett jönnünk. Vége lett a könyvtárosnak!-
hüppögte. Másodszorra is nekifutottunk, főként hogy kedvenc
könyvtárosunk biztatott erősen. Máté ez alkalommal nem sírt, ugyan gyerek is kevesebb volt. A könyvtáros néni halomra hordta neki az állatos lexikonokat. végül én választottam neki, persze egy
Bartos Erikát és az általa nagyon hiányolt
jakkos könyvet amit előző hónapban is kivettem már neki. Az ilyen könyvtárosoktól szép az élet!