Vasárnap: Siófoki Képriport

Történtek mindenféle izgi dolgok szerda óta, majd Mama elmeséli, én most egy képes beszámolóval szolgálnék sokadik kötelező siófoki kirándulásunkról (Máté szívesebben etet hattyút és megy ki a mólóra a strandra járásnál). Képek az alábbi linken:

http://www.facebook.com/album.php?aid=2026522&id=1031894352&l=db540d356b

Illetve különleges eseményként hekkeltünk; szegény halnak esélye nem volt, közel egy kilós súlya ellenére percek alatt elfogyott, amint az a képen látható. Van egy olyan érzésem, hogy leszármazottaim anyai ágon piranha-génekkel is rendelkezhetnek...

Szerda: Tíz év, veszprémi állatkert

Szerdán egyrészt tízévesek lettünk (Mama+én), másrészt a kedvező időjárásjelentésre tekintettel úgy döntöttünk hogy ma lesz a napja hogy meglátogatjuk a veszprémi állatkertet. A szokatlanul szervezett logisztikai tervezésnek köszönhetően kicsivel fél kilenc után már úton voltunk (egyéb napokon ilyenkor szoktunk másik oldalunkra fordulni, ha a fiatalok hagyják), és így a kilences nyitás után nem sokkal már benn is voltunk a kapun; gyakorlatilag egy lélek nem volt, pedig a nap szépen sütött. Mondjuk mire kifele jöttünk tizenegy körül már volt tömeg rendesen.

Két kedvenc új állatunk a vízidisznó (mivel erősen hasonlít otthoni kedvenc tengerimalacainkra) és a sivatagi róka, akinek na evét Máté többféleképpen mondja (pl sír a tavi róka). Utóbbiból két példányt láttunk, az egyik fel-alá rohangált egy többé-kevésbé állandó nyolcas útvonalon a két összenyitott ketrecben (Mama szerint ő is biztos autista), a másik pedig meredten figyelte különböző pontokról. Mivel a rókákok üveg mögött voltak, nem tudtam őket lefotózni, de a linken található néhány kép a többiekről. Tavalyi nagy kedvenceink a prérikutyák csapatépítő tréningen lehettek valahol, mert színüket sem láttuk, csak az üres lyukakat sikerült lencsevégre kapni, és a csíkosfarkú makik is elvonultak jöttünkre.

http://www.facebook.com/album.php?aid=2026198&id=1031894352&l=ebf0734a05

Vasárnap: privatizáltuk a világosi strandot.

Vasárnap miután elvonult a délutáni vihar, csapatostul kiszálltunk a világosi strandra hogy na most már aztán fürdeni fogunk, mert a víznek melegnek kell lennie, és már negyedik napja itt vagyunk, és különben is. A víz több mint meleg volt, lélek viszont nem volt egy sem, beleértve a pénztárost. Képek a lenti linken.

http://www.facebook.com/album.php?aid=2026024&id=1031894352&l=b27e529925

Ha Balaton, akkor élünk mint hal a vízben. Már megjártuk Siófokot és végrehajtottuk a tradícionális hattyúetetést.

Ki mivel etet. Én kenyérrel, Máté pedig néhány műanyag állatkával is megkínálta a madarakat. Ezáltal gazdagodott a világképe, ugyanis rá kellett hogy döbbenjen, hogy a Balcsi nem gyerekmedence amiből könnyű kihalászni barmit. A Balcsi mély. Aztán meglátogattuk a japán kertet, ahol Bence kertrendezésbe kezdett, Máté pedig boldogan hajigált tovább ez alkalommal mar kifogyván a játékokból, megmaradt a kavicsoknál.

Mi pedig végre csináltunk magunkról egy közös képet.

Máté persze kiválóan emlékszik mindenre tavalyról. Ez gyorsan kiderült, amikor előzetes szoktató látogatást tettünk az egyenlőre üres strandon. Gondoltuk, elkerülendő a tavalyi jeleneteket, mikor Mici kissé zaklatottan a tömegtől ordítva taposta le mindenki törölközőjét , kivívva ezáltal egy egész strandnyi ember rosszallását, szóval ezt elkerülendő meglátogattuk a strandot. Így legközelebb legalább a hely nem lesz ismeretlen. Házi Memóriabajnokunk egyenesen felkereste a kedvenc táborhelyeit, tábláit, aminek hevesen örvendezett egy ideig (repkedett a kezeivel az örvendés tárgya előtt).

Este pedig általában sütünk. A ma esti különösen jól sikerült, először szénné égett, aztán megázott... De mi megettük. Egy kicsit sárga,egy kicsit savanyú, de a miénk. (Gyengébb idegzetű olvasóinkat kímélendő erről nem készült fotódokumentáció - Papa)

Elutazunk

Elutazunk holnap Balcsira. De addig is egy kis újdonság. Mátét eddig nem nagyon kötötték le a mesék. Mondhatnám, kivette a kezemből a próbálkozásaim tárgyát és határozottan utasított helyre: "Nem olvasunk!" Először a fejbőlmesélésre kapott rá. Mostanában azonban keresztmama Andi Barnusa rákapott Bartos Erika Anna, Peti és Gergő sorozatára. Persze nekünk is kallódott itthon egy példány, amit Mici eddig arra használt, hogy az apró állatkákat kukkolta a képeken, meg persze egy maszatos kisbaba fényképét. Előkaptam, ismét szemrevételeztük a kis maszatost, aztán elkezdtük olvasni. Kiegészítgetve néha a magunk szájaíze szerint. És láss csodát! Máté végighallgatta, aztán egy következőt meg egy másikat is. Annak, aki nem ismeri ezeket a meséket, elmondom, hogy igazából nem is mesék. Bartos Erika családjáról szól, palacsintát sütnek és nyaralni mennek, veszekednek a gyerekek. Szóval csak annyi történik benne, amennyi minden kisgyerekkel. Ezek az első mesék Vekerdy szerint is. Valószínűleg most ért el arra a szintre szövegértésben , hogy élvezni is tud egy bonyolultabb sztorit. Nem tudom persze biztosan, csak azt hiszem így lehet.
Könyvtárba is elmentünk. Bebe már régóta "jár" velem. A gyerekkönyvtáros néni, aki maga is egy Down lánynak a keresztmamája, oda és vissza van érte. Bebe pedig produkálja magát ahogy tudja. Üldögél a könyvtáros ölében és bűvöl. Szóval ez a hölgy kérte, hogy mindenképp vigyem el Mátét is egyszer. Mondtam, hogy hangos egy látogatás lesz, de ő azt se bánta. Joga van neki is itt lenni!-mondta nekem. Szóval felkészültünk, átbeszéltük itthon Micivel milyen is a könyvtár és hogy nem sikítunk. Aztán amikor odamentünk pechünkre egy egész tábornyi gyerek fogadott akik a helytörténeti táborban volta épp. Persze Máté ideges lett, hiszen idegen hely, futkosó gyerekek. Sikított ahogy bírt. Először mert megijedt, aztán mert el kellett jönnünk. Vége lett a könyvtárosnak!-hüppögte. Másodszorra is nekifutottunk, főként hogy kedvenc könyvtárosunk biztatott erősen. Máté ez alkalommal nem sírt, ugyan gyerek is kevesebb volt. A könyvtáros néni halomra hordta neki az állatos lexikonokat. végül én választottam neki, persze egy Bartos Erikát és az általa nagyon hiányolt jakkos könyvet amit előző hónapban is kivettem már neki. Az ilyen könyvtárosoktól szép az élet!

Bebe beteg

Könnyed nyári vírusunk van. Máté kezdte múlt héten, Bebe pedig folytatta ma. Sírás, nyűglődés és láz. Más semmi. Persze így lemaradtunk az évzáróról az Ilkában és az utolsó Krisztánkról is. Szomorú.

Persze a kép októberi, de B. pont így fest most is.

Máté

Így, nemes egyszerűséggel. El akartam mesélni az előrehaladásunkat szociális téren. Miután sokat beszélgettünk arról, hogy barátnője Bogica fél az egyik kisfiútól aki néha ellöki, megbeszéltük mi is egy barát dolga ilyen vészhelyzetben. Nevezetesen, barátok megvédelmezése. Bogi és Levi épp szerették egymást, olyan sikerrel, hogy egymáson végezték a földön. Bogica alul, Levi pedig rázuttyant. Máté, aki nyilván Levit jóval bíztatóbb ellenfélnek találta, mint a másik nálánál nagyobb kisfiút, a tettek mezejére lépett. " Nem bántjuk a Bogit!"- utasította helyre Levit.
Ma , amúgy iskola látogatásra indultam. Megnéztem egy általános iskola és gimnázium berkein belül működő autista csoportot. Tanító néni csillagos ötös, a segítők szintén. A termet egy kicsit aprónak találtam, de hát ez van. Epochális rendszerben tanítanak, jelenleg 2.-4. osztályosokat. A bibi csak annyi volt, hogy a bizonyos negyedikesek az életkoruk alapján inkább hatodikosok. Az egyikőjük hiperaktív és néha nagyot kurjantva rácsap az asztalra vagy valakire. Ez pedig egy fele akkora kicsinek meglehetősen hátborzongató élmény lehet. De ez is megoldódni látszik, mivel a nagyok és a kicsik széttelepülnek. A nagyok jövőre komoly felsősök lesznek. A szaktanárok pedig ellátogatnak a csoportba a tervek szerint, már azoknál a tárgyaknál ahol nem integráltan vesznek részt az órákon. Amúgy a srácok helyesek, novella pályázatot nyertek ha jól emlékszem ketten is. Szóval nagyon sok van bennük, amit itt nem hagynak veszendőbe menni. Összesen öten alkotják az osztályt. Délutánonként zene és művészeti terápiájuk van. Szóval a hely bíztató, bár persze addig még van vagy 2-3 évünk. De én már most gyűjtögetek.
Amúgy tényleg döbbenetes élmény volt . Ha az utcán találkozol velük, talán azt mondod hogy ezeknél a gyerekeknél aztán tényleg se kép se hang. Kényszermozgások, kurjongatások... Aztán elolvasod a saját szerkesztésű újságjukat, amiben egymásról írnak és ledöbbensz. Az emberismeretükön, a szókincsükön, ami szerintem jóval meghaladja sz életkorukat. Ennyit a látszatról.