2009. július 2., csütörtök

Szerda: Tíz év, veszprémi állatkert

Szerdán egyrészt tízévesek lettünk (Mama+én), másrészt a kedvező időjárásjelentésre tekintettel úgy döntöttünk hogy ma lesz a napja hogy meglátogatjuk a veszprémi állatkertet. A szokatlanul szervezett logisztikai tervezésnek köszönhetően kicsivel fél kilenc után már úton voltunk (egyéb napokon ilyenkor szoktunk másik oldalunkra fordulni, ha a fiatalok hagyják), és így a kilences nyitás után nem sokkal már benn is voltunk a kapun; gyakorlatilag egy lélek nem volt, pedig a nap szépen sütött. Mondjuk mire kifele jöttünk tizenegy körül már volt tömeg rendesen.

Két kedvenc új állatunk a vízidisznó (mivel erősen hasonlít otthoni kedvenc tengerimalacainkra) és a sivatagi róka, akinek na evét Máté többféleképpen mondja (pl sír a tavi róka). Utóbbiból két példányt láttunk, az egyik fel-alá rohangált egy többé-kevésbé állandó nyolcas útvonalon a két összenyitott ketrecben (Mama szerint ő is biztos autista), a másik pedig meredten figyelte különböző pontokról. Mivel a rókákok üveg mögött voltak, nem tudtam őket lefotózni, de a linken található néhány kép a többiekről. Tavalyi nagy kedvenceink a prérikutyák csapatépítő tréningen lehettek valahol, mert színüket sem láttuk, csak az üres lyukakat sikerült lencsevégre kapni, és a csíkosfarkú makik is elvonultak jöttünkre.

http://www.facebook.com/album.php?aid=2026198&id=1031894352&l=ebf0734a05

2 megjegyzés:

Papa írta...

Legújabb verzió: sigi tagi róka.

Kata írta...

Az első verziónak értelme van, a második meg közelít a valósághoz!:DDD