2009. december 30., szerda

Áttörés az érzelmek kifejezése terén


Máté a délutánjai java részét az ölembe fészkelődve tölti valamiért. Beszélgetünk, dudorászunk. Egy ilyen alkalommal véletlenül lefejelt, én pedig a meglepetéstől feljajdultam. Szegény először megijedt, aztán láthatólag járni kezdett a kis agya hogy most mi legyen, aztán odahajolt az arcomhoz és puszilgatni kezdett. Tudom, hogy ez másnak nem nagy dolog, de Máté egyrészt rájött, hogy fájdalmat okozott véletlenül ezért kiáltottam egyet (képes volt más ember nézőpontjából szemlélni az eseményeket), másrészt kezdeni akart valamit a helyzettel amit ő okozott, még ha véletlenül is. Azóta rendszeresen alkalmazza a baj-puszi megoldást. Várom, hogy mikor csókol meg valakit a metrón ha a lábára lép.. :)) Na jó, ez csak vicc volt.

Mostanában azért gond is akad elég . Szegény ismét alvásgondokkal küzd. Gyakran este 11 után is ébren van, úgy hogy nem alszik délután. Teszi ezt akkor is ha konkrétan több órát szaladgálunk, ickázunk és focizunk a szabadban. Utálja ő is a dolgot, meg én is aki már kilenckor összezuhan(na). Mától megpróbáljuk a homeopátiát. Hátha...

Esti csendben


Hosszúak ezek a napok így télen. A legnagyobb baj, hogy mire Puri Bebe felébred délutáni szunyókálásából sötét lesz, és már sétálni sem jutunk ki.A hétköznap délelőttjeink pedig a mindenki által nagyrabecsült Flúgos futam című rajzfilmre hajaznak, szóval a léha sétálgatás már nem fér bele. Az estéink viszont nagyon meghittek lettek amióta gyertyafénynél töltjük az utolsó fázisát. Lassan vetkőzünk, fürdünk. Nem kapkodunk. Közben beszélgetünk, énekelgetünk ezt azt. Gyertyát gyújtunk, csodáljuk. A végén elmeséljük a magunk írt mesét, elénekeljük az altatóinkból fűzött kis csokrot, imaképp pedig az Adjon Isten jó éjszakát!-ot. Máté elfújhatja a gyertyáit, miközben megszámolgatja őket, csak egy marad égve a szekrénye tetején egy zárt kis mécsesben. Szóval, megadjuk a módját a dolognak.

2009. november 23., hétfő

Megúszta


Bebó-Puri ismét megúszta az orrmandulája kivételét. Nem úgy Laci papa Rckevéről való felbumlizást, hogy Micire vigyázhasson, én a több tonna vega kaja megfőzését, mert a kórház a hagyományos parizeres vonalat követi, gondolom tradícionális és anyagi okokból.

Miután beértünk a kórházba és a dokink gyorsan átirányított az altatóorvoshoz a rutin vizsgálatra, a doktornéni elkerekedő szemekkel kérdezte, hogy tulajdonképpen mi a szöszt keresünk itt. A gyerek gégéje és légcsöve szerinte két hét alatt nem nőtt nagyot. Látszott rajta az előző intubálási kisérleteének nyomasztó emléke. Végül, azt ajánlotta fel, hogyha már bejöttünk és mi nagyon szeretnénk, akkor ő megpróbálhatja egy alternatív módszerrel intubálni, de az nagyon veszélyes, de megígéri, hogy azonnal leáll vele ha bajt észlel. Na, persze hogy nem akartuk kipróbálni a dolgot. Ismét bevegyszerezni, altatni azért hogy húsz percen belül kiderüljön hogy nem fog összejönni. Amúgy is mostanában olyan rossz érzésem volt ettől a műtéttől, valami belül azt súgta hogy feleslegesen csináljuk. A dolgot így egy év múlvára napoltuk, addig hallásvizsgálat lesz. Ezt sem értem hogy minek, mivel eddig egy vizsgálat sem hozott értékelhető eredményt az elmúlt évben. Majd rákérdezek.

Bebe kapott homeopátiás műtéti felkészítést, így most az éhezést sokkal békésebben tűrte, és persze rögtön begyűjtött két nővérkét is magának akik alig várták, hogy végre az osztályra kerüljön a kis Puri.

2009. november 19., csütörtök

A nagy kép remix

Máté öt éves lett, aztán a szülinapi buli valahogy beőrült ... A jó Dr. Gerda mindent meggyógyít.
A balesetet szenvesett sün, avagy "és lesz sünitorta is..."

Így nem aludtak a Balatonnál együtt, avagy miért is nem alszik egy szobában a két fiú.






Homokot eszik és macskát nyaggat.



2009. november 6., péntek

Remix

Ma Bebe végre felállt minden kapaszkodást nélkülözve. Technikás. A popót a magasba lenditve araszolni kezd hátra amig nem sikerűl annyira ősszehajtogatnia magát hogy onnan már csak felfelé lehessen egyenesedni.
Időközben új nevet is találtam neki. A fiamat Purinak is lehet becézni, mivel egyre inkább hasonlit egy kicsi kerek purihoz, valamint egy joviális Buddhához, de azért az már mégis túlzás lenne...
A kis Puri mütétjét ismét elnapolták, mivel az előtte való este gondosan belázasodott.majd elkezdte a fülét is folyatni. Bárki is adja le neki a drótot a mütétről, az most hagyja abba, mert már harmadszor főzőm meg a vega kórházi ellátmányunkat és pakolok őssze, rendelem fel a nagypapát Ráckevéről. Azóta minden rendben, de sajnos aza antibiotikumot nem úsztuk meg.
Felfedeztem továbbá. hogy laptopon Máté végre békén hagy dolgozni és irni. Kitört a béke. Csak még helyesen nem tudok irni ezen a kis micsodán szóval nézzétek el nekem a központozás hiányát meg a fura ékezeteket és annak mentességét.
Jártunk ismét az Állatkertben. Sajnos egy kicsit későn érkeztünk, de sebaj, mert sötétben még úgyse láttuk az állatokat. Mint kiderült nem véletlen, mivel a sötétben nem látszanak olyan nagyon. Mátét azért annyira nem zavarta a dolog, mivel szelektíven élvezi a látványt. a legmenőbb állatok nem sorrendben, kaffer bikavarjú, tengerimalacok akik nem voltak láthatóak csak a menő városkájuk, majom aki egy tállal a kezében felrohant egy fára, és a teve aki enni kért.
Máté amúgy ráérzett a növény gyűjtésre. Komolyan. Van egy gyűjtője és számos kirándulásunk és erdei sétánk alkalmával velem, mint fekete szolgájával leszedeti a érdeklődését felkeltette növénykét, itthon beragasztatja velem egy füzetbe, és kikeressük a nevét egy lexikonból amivel Cs. nagypapa látott el minket. Amikor járkálunk az erdőbe sorra veszi a kedvenceit, erdei iszalag, csalán ( a csúcs kedvenc), közönséges komló, susogja elmélyülten maga elé.
Képeket holnapra ígérhetek, mivel a technikai anReafabetizmusom miatt reménytelen hogy feltöltsek bármit.

2009. október 13., kedd

Műtét és yes comment csapó 2.

Nostehát. A lentiek némi kiigazításra szorulnak (nem Jereván hanem Teherán, nem osztogatnak hanem fosztogatnak stb). A kórházban volt Bebe méretű intubáló, csak a műtéthez nem volt bekészítve, mert a kora alapján nem gondolták hogy ilyen kicsi kell. Tiszta előny egyébként hogy nem műtötték meg mert délutánra valami vírusfertőzéstől lázas lett és hányt, namost ha ezt a műtét után teszi, abba bele se szeretnék gondolni (felülfertőződés, kórházi tartózkodás minimum két hétig stb). Kapott gyógyszert és hazaengedték, most már itthon van, novemberben újrakezdjük!

Folyt. köv.

Műtét és yes comment

Bence éjszaka betaknyosodott, úgyhogy azzal a várakozással indultunk el hajnalban a kórházba, hogy ülünk sorban egy darabig azért hogy megmondják hogy így nem tudják megműteni és jöjjünk vissza máskor. Az izgalmak kedvéért az órát is elfelejtettüktem felhúzni, úgyhogy kis késéssel keltünk, de sikerült a kitűzött időpont előtt odaérni. Némi idő múlva megjelent orvosunk, külső-belső takarítást végzett Bence fülében amit az alany meglehetősen rosszul viselt, majd átküldött minket sürgősséggel hallásvizsgálatra, hogy majd részben az alapján eldöntik hogy műtik-e ma. A hallásvizsgálaton ismét Bence fülébe próbáltak piszkálni, amit a takarítás tapasztalatai után egyszerűen kikért magának, úgyhogy egy értékelhetetlen eredménnyel visszatértünk a fülészetre, ahol az anesztes némi hallgatózás után kijelentette hogy vágjunk bele, mindenféle értelemben.
Felköltöztünk az osztályra, kipakoltam az autóból a fél lakást amit mama bepakolt, majd hazaindultam Mátéhoz. Ekkor Bence már javában benn volt a műtőben. Pár kilométerre sikerült eltávolodnom a kórháztól, amikor Mamától SMSt kaptam miszerint mandula maradt. Felhívtam gyorsan, magyarázott valami csőről ami túl nagy volt és nem ment be, rövid barkochbázás után kiderült hogy Bencét a legkisebb szettel sem sikerült intubálni, emiatt a műtét elmarad. Kiváncsi lennék ezek után, hogy az újszülötteket pl hogy műtik.
Ezek szerint gondolom most várunk, hogy Bencének megnőjön a torka, vagy a kórház vegyen egy kisebb szettet.