Vannak napok...

Vannak napok amikor még felkelni is vétek. Legjobb lenne a nagy családi ágy mélyén meghúzódni a biztonságos párnáink mélyén, egész nap csak ölelgetni a srácokat és megvárni míg a felhők eloszlanak. Na, a mai pont ilyen volt. Csak az a baj, hogy ezt nem tudni még az első napsugaraknál.
A sztori azzal kezdődik, hogy Bebe már fél hatkor talpon volt, majd egy sikeres vizelet vétellel folytatódott, átívelt a mi adminisztrációs tévedésünkből kifolyólag kikapcsolt gázunkon át Greg új iskolai élményeiig. Ebből nem a gáz ( max. kissé szagosak leszünk), hanem Greg az igazán ütős gond. Történt ugyanis, hogy az eddig jó helyen álló, műemlékvédelmi iskolájukra ingatlanbefektetők szemet vetettek, és tettek az eddig is általam nagyra becsült, Sziget gyűlölő újpesti polgármesternek egy visszautasíthatatlan ajánlatot, amit ő készségesen el is fogadott. Így a sulit rövid úton kidobták és áthelyezték egy olyan épületbe, ami kisebb is, és a lokalizációja olyan, hogy oda még a madár se repül be szívesen, mert nem biztos hogy ki is jön a másik végén. Esetleg kijön, de toll nélkül és néhány herkás tűvel a pípjében. Szóval Greg szociológiai tanulmányokat folytat jelenleg a tolerancia és multikultúra témakörében. Már látott egy betörést fényes nappal és futott vesszőt kekeckedők között, valamint rájött, hogy a helyben élők az utcát egyszerre használják küzdőtérnek, WC-nek és korzónak. Az új igazgató a régihez képest már nem toleráns, így a hangulat is más lett a suliban. Ráadásul Greget időről időre előveszi a nagy Kétségbeesés, hogy fotózásból és kreatívoskodásból a tömegkultúra világában nem lehet megélni. Hiába ilyenkor a biztató szó, nem békél. Szóval ilyen egy amolyan nap nálunk, nyűgös, gáztalan, és nagyon nyúlós.