Máté olvas és nyelvet újít

Bizony, Máté váratlanul olvasni kezdett. Eddig is tette, de nem olvasott úgy ahogy a nagykönyvben ez áll. Bár a betűket és számokat úgy két éve ismeri a rendszámtábla korszakából kifolyólag, de semmilyen hajlandóságot nem mutatott arra, hogy egybe is olvassa őket. Nem érdekelte a dolog, én meg nem erőltetem az ilyesmit. Az a filozófiám, hogy eltölthetsz kínkeservvel egy fél évet azzal, hogy megpróbálod rávenni a gyereket hogy olvasson, vagy kivárod az idejét és megteszi magától egy hét alatt. ( Ezért is "szerelmem" az Okosbaba program, ahol már néhány hónapos csecsemők trenírozása folyik ezirányban. Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy ha ezek az okos babák, akkor a többiek nyilván a buta babák...)

"Szól a kaparinty, az a nagy tarajú..." énekelgette Mici múltkor. Kérdeztem tőle, hogy mi az a kaparinty? A kakas.-mondta a kis Kazinczy.

Új fajt fedeztek fel!

Szakavatott bogarászunk Dr. Sheldon Mici Cooper új fajt fedezett fel. Jórészt a maga szórakoztatása végett keresgélt, mikor ráébredt, hogy a titokzatos Világegyetemben több Mici is létezik. Amit azóta kiderített erről a titokzatos fajról/törzsről:
1. Több Mici is van.
2. Titkos jellel magához tudja hívni őket. (Száj nagyra tát, és a nem fajtársak számára halk sóhajtozásnak tűnő hangot hallat.)
3.Emlősök, ezért Felfedezőnk is tudja szoptatni a kis Miciket.
4. Vastag farkukon ugrálva közlekednek.
5. Csapatban élnek.
6. Barlangokban laknak és nem szeretik az égdörgést.
7. A káposzta a kedvencük, de ha fű van az is jó.
8. A fénytörési sajátosságaik miatt egyedül Máté számára láthatóak. Nekem már többször is mutatta, hogy merről jönnek.
Az új faj avagy törzs neve, a Képzeletbeli Micik.

Mega Találkozó

Csevegett a kispadon.

Szerelmezett...

Kutyát látott...

Nem is olyan régen volt nekünk egy nagy családi találkozónk Anna és Eszter szervezésében. Minden Kühne és azok csatolmányai Bükkszentkereszten töltöttek néhány napot . Még családi póló is volt, fehér és rajta a felirat, hogy Kühne találkozó 2010. Ebben voltunk mind, ami végtelenül mókás volt, mert Bükkszentkereszt nem túl nagy, és ebben különböző csoportokban sétálgatott egy csomó egyenpólós családtag. Valószínűleg valamilyen szekta benyomását kelthettük így első látásra.

Voltak azért félelmeink Máté és az ismeretlen rokonok relációját illetőleg. Nem is alaptalanul. Mikor megérkeztünk és őt körülkapta egy hangos és lelkes csoport, teljesen kikapcsolt (melt down ahogy a szakirodalom hívja). Csak hangosan védeni tudta személyes szabadságát. Gyorsan visszavonulót fújtunk a szobába, ahol még a fejét is betakarta az egyenpólókkal, úgy szepegett bent. A közös ebéd után, amin Nagypapa még verset is szavalt, kirándultunk kiscsaládilag, és ez már feldobta őt is. A környék meg a falu tényleg meseszép, olyan Csobánka jellegű, csak rájuk nem eresztettek akkora forgalmat, mint ránk. Este aztán volt tábortűz, ahol minden gyerek ( Annát idézem) szalonnát akart sütni, és minden felnőtt meg akarta tanítani őket erre, meg éneklés is. Máténk, nem túl tiszetelettudóan, de úgy kommentálta a dolgot, hogy " A rokonok ordítanak az udvaron."

Másnap már teljesen helyreállt Máté lelke is. Erzsi nénivel még pacsizni is hajlandó volt.

Bebe... A családi együttléteket egyenesen Bebének találták ki . Élt mint hal a vízben, ahogy látszik. Csak azt volt nehéz eldöntenie kivel is szerelmezzen pillanatnyilag. Teljesen kivirult, és nem győzte jóindulata és szimpátiája minden jelét az összegyűltekre zúdítani. Még azt is eltűrte, hogy a kis Lottit gyömöszöljem egy kicsit, addig ő választott girlfriend-jén Kathrinán csüggöt áhítattal.

Szóval jó volt nagyon. Mert sokan vagyunk, és együtt is tudunk lenni, és ez valami olyasmi ami már nincs ebben a világban vagy nagyon ritka. Az én családomban legalább is nincs ilyen kohézió valamiért. De itt jó volt otthon lenni.

Anna és Eszter, jövőre is mennénk....

Dr. Sheldon Cooper

Máté verse, amit a mega családi találkozó után írt.

Kis galamb, puha galamb, kicsi szőr golyó,

Kis galamb, puha galamb, purr,purr,purr.

Na most, egy kis magyarázat. Dr. Sheldon Cooper egy zseniális sorozat autista tudósa, aki több vonatkozásban is hajaz Mátéra.

1. Mindketten utálják a kutyákat.

2. Mindketten gyermekkori feltalálók. ( Máté legutóbb az elemmel működtethető posztert találta fel.)

3. Félnek Goofytól. Máté ugyan eddig csak egy óriás reklám nyulat látott, de attól elmenekült, gondolom Goffy is a frászt hozná rá.)

4. Őszinték. Néha túlságosan is, ugye értitek...:)

5. Ez csak előzetes jóslás, de gyanítom Máténak is meg fog gyűlni a baja a kortársakkal.

6. Mozgáskultúra.

Mega családi happening... Hamarosan tudósítok erről is.

A fenti kép régi ugyan de azért szeretem.

Collapse

Látta valaki a filmet? Én már csak nagy vonalakban emlékszem rá, főként egy jelenetre. A sok stresszel szembesülő Michael Douglas egy dugó közepén kiszáll az autóból, becsukja az ajtót és egyszerűen elsétál. Na , így éreztem mostanság magamat. Mint Michael Douglas a kormány mögött kiszállás előtt. Már április eleje óta éreztem, hogy baj van velem. A dolgok egyre szürkébbek, egyre csikorgósabbak lettek. Feszült lettem és fáradt. Nem leltem már kedvemet sokmindenbem, sajnáltam magamat bőszen. Persze ráfogtam ám mindenre a problémát. Biztos a frontok, meg az új vérnyomáscsökkentő... És hajtottam tovább a mókuskereket. Aztán jött a nagy összeomlás . Május közepe tájékán egyszer csak nem tudtam aludni többet. Napokig, hetekig két órákkal próbáltam ugyanúgy funkcionálni.( Nem lehet....) Aztán amikor már eléggé kikészültem egyik éjjel kénytelen voltam szembenézni a ténnyel, hogy a testem jelez. Benyújtja a számlát a folytonos rohanásért, stresszelésért. Ezután jött az önvád, csak rám számíthatnak, én nem adhatom fel, Isten rám bízta őket, én meg... Aztán ez is csendesült bennem. Újabb éjjelek jöttek és egy csendes Hang, "Az én igám könnyű...!" Ami hát összetör egyszerűen nem az Ő igája, hanem valami amit mi vettünk meggondolatlanul magunkra, esetleg mások terheltek ránk. Szóval léptem egyet. Jövőre nincs több fejlesztés heti kettőnél. Viszont lesz idő sok szerelmezésre, barátkozásra, nézelődésre, pakolászásra. Ahogy serpák mondták a hegymászóknak egy alkalommal, "Túl gyorsan megyünk, elhagytuk a lelkünket, meg kell várnunk amíg utolér." Hát így hagytuk mi is el a mi lelkünket, most pedig leülünk és megvárjuk a míg minket is utolér a miénk.

Az igaz hitrül... (vagy legalább is annak a bontakozásárul)

Eddigi ténykedéseimet, hogy személyes hitemből akár egy szikrányit is átadhassak a legkisebbeknek, főként a szeretet átadására szorítottam. Ez talán mindennek a kezdete és vége, szóval az irány azért annyira nem volt rossz. Kedves történet az akkor már aggastyán János apostolról, hogy amikor tanítványai unszolták, hogy prédikáljon az istentiszteleten rendszerint már csak erre az egy mondatra szorítkozott " Gyermekeim, szeressétek egymást!".

Szóval, én is "csak" szerettem őket, mivel Mátét egyáltalán nem izgatta egy láthatatlan Lélek jelenléte eddig, Bebe hát ő meg csak kicsike. Mostanra viszont fordult a kocka. Az evés előtti és esti imákat számon tartják, mi több Bebe igazi kultuszminiszterként, ha észleli hogy valaki ima nélkül kezdene enni az asztalnál, a kis kezeit összekulcsolva fixírozza az illetőt amíg az észbe nem kap. Máté pedig esténként végeérhetetlen hálaadó alkalmakkal örvendeztet meg. Meg akar köszönni Jézusnak mindent ami csak az eszébe jut ( cipőt, játékot, Bebét stb...) Általában azzal a misztikus kijelentéssel zárja , hogy " Bent van a Jézus!"

Mátéságok és Bebeségek

Máté egyik este kissé lehangoltan jelent meg a nappaliban lefektetés után.- Mi történt Micike?-kérdeztük. -Elaludt a gyertyám, fel kell kelteni.-
Emlékeztek, Máté egy zárható mécses fényénél alszik el. Mostanra túl lettünk a nemalvós korszakon végre. Viszont teljes gőzerővel dúl a mamázós korszak. Az ideje javarészét az ölemben ülve tölti, meséltet és énekeltet magának. Egész csinos népdal repertoárt sajátított már el. Még a hajlítások is pontosan a helyén vannak amikor énekel. Amúgy sem marad el mellőlem egy pillanatra sem. Igen, még a wc ügy is közügy lett. Ha templomba megyek, még késő este is néha kijön ellenőrizni szombat este, hogy nem párologtam-e el.
Nem tudom írtam-e már a Delej utcáról, ahová Máté mostanában heti egyszer egyéni fejlesztésre jár Katihoz. Nagyon szeret ott lenni, Katit pedig teljesen a szívébe zárta. Úgy dolgozik neki mint egy kisméretű sztahanovista. Kati így is becézi. Komoly arccal üldögél az asztalnál, akár háromszor, négyszer 10-12 percet is némi átvezető játékkal körítve, és addig nem áll fel az asztaltól amíg mindent meg nem oldott. Akkor sem ha Kati magára hagyja. Nagyon büszke vagyok rá!
Bencó... Na igen. Először is nekem még nem volt két és fél évesem aki megérezve, hogy aznap rosszul vagyok az ágyra parancsolt és betakart. A beszéddel is haladunk. Cica hoppá!- mondogatja miközben kiköpdösi az ételt az etetőszéke alatt keringő macskáknak. Anya, hamma, búú, oroszlánhang, miáú, kutyaugatás, háp . Ezeket mondja már. Na, meg mostanában lakberendez. Most nem a szétdobált játékokra gondolok, hanem az eltologatott bútorokra. Járni tanul velük.