Reflektálok a szakértői bejegyzésemre, mert vannak akiknél sajnos kivertem a biztosítékot. Bár megértem az érzékenységüket, azért jó néhány dolgot tisztázni. Ezt a formát választottam, mert egy kommentbe ez úgyse férne.
1. Nem azzal volt a gondom, mint írtam is, tessen elolvasni, hogy a Dohány utca nem vizsgálta meg a gyerkőcöt. Hiszen néhány hónappal előtte a Delej utca megtette, és nem gondolom hogy ők behatóbb vagy más eredményre jutottak volna ez ügyben. Bocs, hogy nem sejtettem, hogy azt nem elég beleírni hogy xy. szakvéleményét elfogadva, és az el nem végzett munkának is szerepelnie kell. Ismerem a buta rendelkezéseket, el tudom képzelni hogy van ilyen.
2. A Szakértők 2. bejegyzés pont azért íródott, elnézést ha nem lehetett a sorok közül kiolvasni, hogy ne terjesszek rémhíreket a szülők közt. ( Terjed az sajnos magától is, de ez egy másik történet.) Szóval, leírtam hogy a dolog egy kommunikációs félreértés volt, s reméltem ennyi elég is volt a Dohány rehabilitációjához.
3. Aki azt állítja, hogy ez csacska érzékenykedés volt a részemről, az most egy pillanatra csak próbálja beleképzelni magát a helyzetembe. Adott egy szülő aki javarészt energiáját arra fordítja, hogy önkormányzatokkal küzdjön, telefonálgasson intézményekben, otthon is fejlesszen, hathatósan próbálja az egyre másra előkerülő nevelési gondokat megoldani. ( Segítek, ez lennék én. ) Szóval, adva vagyon ez a szülő, akinek a kezébe "nyomnak" egy papírt arról, hogy a másik gyermeke is értelmi fogyatékos. Na, most ilyen esetben a kedves szülőnek, bármily bizakodó is igyekszik lenni, hirtelen a kis agyába tolul egy halom kérdés. Miből fogok félretenni annyit, hogy ennek a gyerekemnek is emberhez méltó elhelyezést tudjak majd biztosítani. Mi lesz ezzel is ha mi már nem leszünk? Hogyan magyarázom meg neki is, hogy"nem kisfiam, te nem lehetsz NASA mérnök...". Persze, aki nem járt ebben a cipőben még annak néha nehezére esik az ilyen szemléletváltás, szóval értem én a felháborodást.
De vissza, a szülőhöz. Nem mindegy ám, hogyha az is a helyzet, hogy a másik fiacska is értelmileg akadályozott azt hogyan közlik vele. Egy nyomtatott hivatalos írással, vagy egy megértő, támogató szóval. Ismeritek a viccet a közlegényről akinek a parancsnokának kellett tapintatosan megmondania, hogy a mamája meghalt. " Mindenki lépjen előre akinek még él az anyja! Kiss maga meg hova megy?" Na, ez ilyen volt. Tisztelni kell a másik érzéseit is.
Mindezt azért, mert valaki elfelejtette ezt mondani nekem. Vagy nem tartották fontosnak. Hiszen ha kapsz egy ilyen papírt, mi sem természetesebb hogy kacagva megvonod a vállad és legyintesz "ja, értelmi fogyatékos, na és". Persze nem az kergetőzik az agyadban, hogy hátha nem szólt senki sem eddig, hátha mindenki azt hitte hogy a másik cég már említette, hátha láttak valamit a folyosón a gyereken. Úristen, mit művelhetett kint?
Szóval csücsülsz a kocsiban bőgve, és ezen töröd a fejed. Ebben az állapotban persze, hogy még nagyobb gyomorba rúgás, ha még a srácaid nevét is összekeverik.
4. Persze tudom, nagy a hajtás. Mindenhol . A név elírás figyelmetlenség. OK. Megesik ilyesmi mindenkinél. De elküldeni így egy szakértőit egy mit sem sejtő szülőnek. Háát, most mit mondjak erre. Remélem nekik nem okoz senki majd félreértésből ilyen estét nekik.
Kedves gyógypedagógusok, szakértők! TISZTELET A KIVÉTELNEK!! Nem azokra vonatkozik akik halálra hajtják magukat és belerakják a szívüket lelküket a munkájukba. Kérlek benneteket, ne viseljétek a cipőt ha nem illik rátok.
7 megjegyzés:
1.Nem feltétlenül a te bejegyzésed "verte ki a biztosítékot" -inkább csak késztetett hozzászólásra- elsősorban, hanem a komment és azok a reagálások, amik máshol is szembejöttek. (Igazad van, a szakértőikkel szembeni ellenszenvet valóban nem kell külön "szítani", jön az magától, lassan megközelítjük az ellenőrök, adórevizorok és más rokonszakmák népszerűségét. Ezt nagyon lassan szokom.) Közben utalnom kellett arra, ami a bejegyzésben elvarratlan szál volt számomra.
2. Azért kezdtem Ádámnál, Évánál a kommentemet, hogy elmondjam, álltam a "másik oldalon" is. Ennek kapcsán sokszor szidtam a szülőkkel vállvetve a szakértőiket és szomorkodtunk együtt egy-egy rosszul sikerült vizsgálat, érthetetlen vélemény után.
A 3. pont "csacska érzékenységet" állító, empátia minimumot is megkérdőjelező része kifejezetten nem tudom kire vonatkozik, de úgy látszik, nekem íródott. Nem mondtam, még csak nem is utaltam ilyesmire - szándékom szerint. Kollegáim közül sokakkal segítünk tettekkel és imával hordozni ezeket a fájdalmakat, félelmeket, gondolom/remélem találkozol ezzel is.
Úgy tűnhet, de nem mentségeket kerestem trehány, lelketlen munkára. Csak elmondtam, mi hogyan működik/kellene működjön/működhet. A névelírás nem egyszerűen figyelmetlenség - de előfordul ott, ahol emberek írnak. Kommunikációra kell, hogy legyen idő. Akár az EGYMI-ben, akár az SZB-nél. Mert ami nem hangzott el, és szörnyű következménye lett, annak mindkét helyen el kellett volna hangoznia.
4. Igyekszem csak olyan cipőket viselni, amik jók a lábamra. Ennek ellenére holnap kerülhetek - akár egy félreértés kapcsán - én is helyzetbe, és esélyem sincs, hogy a "kabátlopás ügyben" megszólaljak, hiszen vagy tudok róla, vagy nem. Mert pl. nem engem kérdeznek először, vagy szedik le rólam a keresztvizet, hanem feltesznek a netre, hadd okuljon a világ.
5.Nem szóltam volna egy árva szót sem, -és nem kapom a nyakamba a szőrös szívű, érzéketlen kívülállónak kijáró választ - ha a helyzethez kapcsolódó, kifejezetten téves megállapítások, javaslatok nem kezdenek el burjánozni ennek nyomán. A komment lényegi részét az általam ismert információk megosztásának szántam. Ennél nem több, nem kevesebb.
Krisztina
mezei gyógypedagógus, az igazságnak megfelelően
Hahó, névrokonok!
Éjjel 2 óra van, így inkább körbeírás nélkül, direkt írnám, hogy szerintem a személyeskedést levonva megvilágítottátok egy érem két oldalát, pánikra semmi ok.
Habostortamama, azért én átérzem az autós-bőgős dolgot, ja hiszen pont ekkor hívtalak is fel.
Pu.
Kedves Krisztina! Névrokonom. Na jó,talán én is érzékenyen reagálok egynéhány dologra. Sokáig mesélhetném miért is van ez így.Norkának igaza van, megvilágítottuk az érem két oldalát. Csak hogy megnyugtassalak, a levelezőlistára (Down) szintén írtam arról, hogy könnyen történhet ilyen kommunikációs probléma. Azt is írtam ide, hogy ezentúl én is mindenre rá fogok kérdezni ezt elkerülendő. Amúgy neked is tiszta szívemből javasolnám a listán való részvételt. Itt szakemberek (orvosok, pedagógusok) és szülők osztják meg a napi örömöket, csalódásokat vagy kérnek tanácsot néhány dologban.
Ez a blog eredetileg azért íródott, hogy a minket ért napi örömöket és bánatokat, félelmeket megosszam a barátokkal és ismerősökkel. Azóta a dolog nagyon kinőtte magát. Remélem te is olvastad szért a régebbi bejegyzéseket is. Talán kiviláglik belőle, remélem, hogy nem vagyok az a kifejezett kegyetlenül keménykedő természet. Nem ordítottam most se le senki fejét látatlanban. Itt pedig ezen az oldalon gondolom azt a félelmemet, bánatomat osztom meg amelyik nekem fontos. A csalódottságnak is lehet hangja. Amúgy sem tettem fel snkit a netre. Egyedül a Dohány utca kollektív tudatát rombolhattam. Gondolom, mint szakembernek azért az is izgalmas lehet, hogy egy rossz indítás milyen vihart kavarhat valaki fejében és szívében.
Én még mindig nem értem, hogy milyen kifejezetten téves javaslatokról van szó.Ha nekem szóló javaslat, akkor nem emlékszem rá, ha én javasoltam károsat akkor arra sem.
Én azt hiszem valamiért inkább neked is egy fájó pontodat találta el a poszt, ahogy ez a félreértés az én egyik fájó pontomat. Ezért még egyszer ne haragudj!!!! Nem akrnálak így láttatlanban bántani. Talán mindkettőnknek van gyenge pontja amit könnyű megfogni. De ebből is lehet tanulni.
Kriszti,
ez az egész úgy elképesztő, ahogy van. Az, hogy a "másik oldalon" - apropó miért is másik az az oldal? - is emberek vannak, akik olykor hibáznak, az csak súlyosbítja a helyzetet.
Ilyesmi nem történhet meg, és ha megtörténik, annak következménye kell legyen.
Ha nincs mindennapi emberi protokoll, azaz hogy az egyik ember a másikkal csak úgy egyszerűen hogy kell beszéljen ha dolguk van egymással, akkor legalább legyen szakmai protokoll, amiben benne kell legyen, hogy mikor mit kell a szülőnek mondani, mennyit kell a gyereket vizsgálni, mit lehet leírni, stb. Ez arra jó, hogy meg lehessen pontosan mutatni, hogy ki és miben hibázott, és hogy ezek után mi a teendő. Mi a teendője annak aki személyesen hibázott, mi a teendője az intézmény képviselőjének.
És ez nem azért van, mert bárki érzékeny, vagy akár túlérzékeny, nem legyint csak úgy. Vagy esetleg nem tartja viccesnek, és rossz néven veszi, hogy a két gyerekét összekeverik. Hanem azért, mert ez egy szakma, amiben szeretnénk bízni. Egy hiteles hely, ahova azért fordulunk, mert azt reméljük, hogy szakmailag megoldják a problémánkat, amit mi laikusok nem tudunk megoldni.
Szóval mégegyszer: elképesztő. Azt nem írom le, hogy amikor olvastam, akkor mit gondoltam, hogy mit kívánok az elkövetőnek.
Nyilván már jobb valamivel most, és egy idő után beleolvad abba a kellemetlen egészbe, ahol a többi ilyesmik vannak, és erősebb marad a sok jó ember és szakember emléke, de ez nem mentesíti azokat, akik gondatlanul és szívtelenül végzik a munkájukat.
Kedves Kriszta! Dehogy haragszom! Átgondolva még egyszer, sajnálom, hogy nem tudtam jobban megfogalmazni a kommentben amit gondoltam. Igazad van, tényleg érzékeny pontot találhatott néhány dolog. Rájöttem, nehezen viselem, hogy van, aki a helyzetből következően eleve rosszindulatot , érzéketlenséget tételez fel rólam/rólunk, ez nekem megszokhatatlan. Jó hogy ez most tudatosult bennem. Hogy pl. egy ilyen "ügy" kapcsán senki sem gondol esetleges félreértésre, hanem jönnek az "ezek ilyenek, ezeknek nem számít" válaszok. Ellentétben másokkal, én nem csak nagyon csodálkoznék de végtelenül szomorú lennék, ha felnőve Máté bezúzni készülne, akkor már nyilvánvalóan öreg néniket. A Nobel-díját pedig nagyon várom! Ha bármiben tudok segíteni, írj, hetente kétszer-háromszor biztosan benézek. Áldott karácsonyt kívánok Neked és egész családodnak! Krisztina
kedves Kriszta, (nem a Mama Kriszta)
az én dühöm abból fakad, hogy kb. 2 éve mentem ugyanezeken keresztül annyi különbséggel, hogy engem először a nev. tan.-ban szar anyáztak le szószerint a gyerekem a miatt, amiért nem értettem egyet az enyhe szellemi fogyatékos megnevezéssel, hanem az autizmust hajtogattam, mert meg voltam győződve, hogy ott kell keresni gyerekem problémáját, majd egy hónapra rá a szakértői írta rá a fiam papírjára, hogy autisztikus tüneteket nem produkált a vizsgálat alatt, pedig dehogynem. Ha ezekre a véleményekre hallgatok, akkor talán mind a mai napig nem születik a fiamnak normális diagnózisa és most tengődne ilyen-olyan ráagasztott kódokkal... de mivel nem hittem, mert meglehetősen sokat foglalkoztam autistákkal, tanítottam őket, ad absurdum a gyerekem után most engem diagnosztizálnak, ha sikerül szülői interjú nélkül, ezért mérhetetlen düh tud elönteni attól, hogy gyerekekre csakúgy mindenféle ilyen-olyan dolgokat aggatnak, amik nem fedik a valóságot, mert igen ezeket a kódokat, nyavalyákat az a kisgyerek egész életén hordja majd magával, mert egyszer megstemplizték vele.
Tudom ,hogy a szakemberek a szakértői bizottságokban nincsenek egyszerű helyzetben, mert úgy kell vizsgálniuk gyerekeket, hogy közben még nem is nagyon tanultak az autizmusról, mert még mindig nincs tananyag róla, DE az elvárható lenne tőlük, hogy a szülő véleményét figyelembe vegye, amit pl. nekem nem tettek meg és csak az én hajtásomnak volt köszönhető, hogy a gyerek végül a Delejben megkapta a ráillő diagnózist.
És egyébként szerintem nincs az éremnek 2 oldala ez ügyben, csak egy, a gyerek és annak a sorsa, hogy a legjobbat kihozzuk belőlük, amit csak lehet.
Boldg Karácsonyt mindenkinek!
Barnabás nagypapával együtt Köszönjük, Anna és Anyanya! Helyettünk is megfogalmaztátok a lényeget: ilyesminek nem szabadna megtörténnie, és nem szabadna következmények nélkül maradnia!
Úgy látszik, én még naiv voltam, mert a névcsere hallatán nem hittem, nem is jutott eszembe, hogy a "diagnózis" valóban Mátéra vonatkozhatna, azt gondoltam, a két gyerek aktáját is összekutyulták -- ez persze önmagában is életveszélyes! De Anyanya megjegyzését olvasva aztán végképp elszörnyedtem...
És még valami: lehet kimerült egy szakértő, lehet, hogy egy jelenség nem értelmezhető a jelenlegi ismeretei szerint (ezt meg kell mondania, és utána lehet járnia), de NEM lehet olyan érzékeny, hogy egy lelkismeretes, a gyerekéért minden igyekezetével dolgozó és harcoló Mamának kelljen tőle bocsánatot kérnie azért, mert hangot adott a negatív tapasztalatainak (tényeknek!), holott nem is látták egymást! De ha netán látták is, mert a tisztelt Érzékeny Szakértő is a Dohány utcában dolgozik, akkor is el kellene ám gondolkodnia ezen a szemponton is !
Megjegyzés küldése