Van egy jó hírem és egy rossz.. Kezdjük a jóval. Máté továbbra is szereti az ovit. Sőt, már leülni is hajlandó az asztalhoz reggelizni. Eddig a szőnyegen külön ülve óhajtott volna enni. Nekiláttunk hát az "átnevelésének". Itthon evés kizárólag a konyhában az asztalnál, és megfejeltük egy "Social story"-val a dolgot. Ez úgy néz ki, hogy sk. rajzolt képregénnyel próbálom szemléltetni a problémát és a helyes eljárást. Ezt aztán többször átolvassuk. Egy másik felfedezésem, tudom talán a többi autistát nevelő szülőnek banális lesz, dehát én erre most jöttem rá... Szóval, sokat szenvedtünk mindannyian attól, hogyha kiadtuk az ukászt hogy öltözés vagy más, akkor Mátét szabályos frász törte ki és sikítani kezdett. Aztán maradt a küzdés. Mostanában előrevetítem a dolgokat. Nézheted a könyved, de amikor visszajövök átöltözünk!- ez általában segít. Egyszerűen idő kell neki, hogy rákészüljön a dolgokra. Ebben mondjuk rám hasonlít. Engem is kiakaszt a kapkodás. Íme az én kis jellemformálóm. Tudatosan kell lassítanom a kedvéért. Ami jó neki is és nekem is, meg az egész családnak. Ki szeret egy stresszelős mamával egyezkedni? Tehát, a lassítástól csudák csudájára eltűntek a sikítások, néha egy kis morgolódássá szelídültek a dolgok. Ilyenek a gyerekek, meg kell keresni a kis kulcsot egy problémára és jöhet a csoda!
És most a rossz hír. Ma voltunk audiológián Bebével ismét. Sajnos a görbe még most is egyenes. Ez arra utal, hogy a dobhártya mögött folyadék pang. A megoldás, ha egy hónapig nem mozdul a folyadék, egy orrmandula kivétel és egy kis metszés a dobhártyákon. Persze altatásban, de akkor is... Hál' istennek a Bethesda vállalja. Ez jó, mert szeretem ezt a kórházat. Engem még nem ért itt atrocitás. Gondolom szerencsém is volt, de eddig lélekkel gyógyítottak bennünket itt. Szóval, lehet drukkolni és izgulni. Én már most azt teszem:(
3 megjegyzés:
Mi is izgulunk veled, és nem csak azért, mert Barnabás nagypapa egyik fülében már nincsen dobhártya.
Máténak és az ovinak továbbra is nagyon örülünk!
AAaaaaaaaaaj, szegény babám, még mindig?! Gondolom, akkor az enyhén taknyos fiammal nem kapjuk meg a maradék sült hernyót... De várunk, és szorítunk, és izgulunk!
Szia, nekünk a Bethesdában az Sz. Kovács csinálta nagyjából ugyanezeket (a metszésben nem vagyok biztos, nálunk ventillációs cső volt) - benne aztán meg lehet bízni! A kórházi osztály színvonala elég gáz ugyan, ülve kibírni egy éjszakáát kicsit húzós, de amúgylag nagyon lelkiismeretes mindenki.
Megjegyzés küldése