2009. január 29., csütörtök
Hobby integráció
Hír: Szeptembertől kötelező lesz integráltan oktatni az enyhe értelmileg akadályozott és minden viselkedészavaros gyereket. Kissé hüledezve, sanda gyanakvással hallgatom a riportot. Megszólalt a Fejlesztőpedagógusok Országos Szövetségének vezetője. Sajnos az iskolákban alig van elég gyógy és fejlesztőpedagógus. Enélkül pedig botorság belevágni a dologba. Hiszen az ilyen gyerekeket meg kell segíteni napi szinten, ha kell mellette kell ülni különben az egész garantált kudarcélmény gyereknek, pedagógusnak egyaránt. Megszólalt a Gyermekek Háza Iskola igazgatónője, aki arról mesélt hogy ők már rég így oktatnak. Persze van náluk a pszichológustól a gyógypedagógusig minden. A legnagyobb feladat mégis az volt, hogy a tanár kollégák fejéből kiverjék a versenyszellemű oktatást, mert az itt nem működhet. Hiszen itt csakis önmagához mérten lehet egy gyereket értékelni. Tartunk mi már a félporoszos rendszerünkben itt? Vajon amikor az integrált gyerek végre felküzdi magát a matek kettesig, ugyanúgy fogják kiemelni mint az osztály ötöseit? Félek kevesen lesznek erre képesek.Hallgatom Vekerdyt, aki szerint az integráció a legjobb dolog integrált gyereknek és az integráló közösségnek egyaránt. Csakhogy, folytatta a pszichológus. Kishazánk pedagógusképzésében még halványan sem szerepelnek minimális gyógypedagógiai ismeretek. Tanáraink, tisztelet a kivételnek ismét, nem tudnak diferenciáltan tanítani, konfliktust kezelni. Mert konfliktus az lesz, tanár-diák, diák-diák, szülő-szülő viszonylatban. Az integrált oktatás kérem egy szakma. Nem igazán működik úgy hogy Magdi néni ezentúl lesz kedves autistákat is oktatni. Hogyhogy mi az az autista? Hát, az új gyerek Magdika aranyos. Nem, nem harap, az a Pistike a párhuzamosban. Ez csak sikít, de azt mindig. Honnan is kéne tudnia hogy mi az a képes feladatlebontás, hogy egy autista gyerkőcnek mi okoz és hogyan problémát. Mesebeli Magdi néni ilyet még soha nem csinált. Aztán persze borítékolható hogy melyik gyerek lesz az, aki padlóra küldi a tan'tó nénit. És ha, akadna is olyan Magdika aki fejleszti magát a témakörben, vajon az egész felsőtagozat hajlandó lesz erre? Mert az nem igen működik, hogy a föci tanár igen, de a töri nem. A megoldás ismét a gyógypedagógiai asszisztens vagy segítő lenne, aki értelmesen tudna közvetíteni a gyerekek és társuk, a tanárok és gyerekek és szülők és tanárok között. Dehát mi csak hobby integrálni szeretnénk, tudunk. Tudom én mennyibe kerülne ez a sok státusz. De enélkül meg minek, hogy a kicsiket több kudarcélménnyel láthassuk el? Lesznek így győztesei ennek a folyamatnak? Remélem mire Máté iskolába kerül már jobban fog működni ez a mostani hűbelebalázs módján felülről történő integráció. De addig mi lesz a Pistikékkel és Balázskákkal?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
12 megjegyzés:
Nem kell lelkizni. Magdinéninek sincs szerződése a jóistennel, hogy neki nem lesz DS-es gyereke vagy autista unokája. Ha eddig nem tudta, hogy mi az az autista, akkor az azért volt, mert homokba dugta a fejét, mert nem akarta tudni. Előbb utóbb meg szembesülnie kell ezzel a sok-sok Magdinéninek, meg ún. versenyszellemű pedagógusnak, akik nem csináltak mást pedagógia szintén, mint pattogtatták az ostort a gyerekek háta mögött. A kötelező integrációval meg kénytelenek lesznek az ostorpattogtatás helyett beleásódni az emberség fölöttébb egyszerű, ámde annál nagyszerűbb mesterségébe.
Igaz, igaz. De addig ki lesz a vesztese a dolognak? Hány gyerek megy majd át a kezük között amíg talán, ismétlem talán beindulnak. Mi lesz ezeknek a gyerekeknek a sorsa? A lányom egyszerűen diszkalkúliás. Három gimi több tucat tanára volt képtelen elolvasni azt a szakvéleményt amit kapott, hogy tudja a gyerek nem számoltatható. Betegre beszéltem magamat, és hallgattam az ilyesmit hogy " Jó, de azért gyököt azért tud vonni." Nem, nem tud! Engem nem nyugtat meg , hogy ilyen feltételek mellett akarják integrálni Mátét. Szerintem előbb a hátteret kéne ehez megteremteni és úgy menne a dolog.
Én azt szeretném kérdezni, hogy honnan az infó?
Őszintén szólva csöppet bepánikoltam, bár az enyémnek is van még másfél, jó esetben két és fél éve az iskoláig, de sajnos az roppant kevés idő ahhoz, hogy itt megjavuljanak a körülmények... Eddig is valami rohamokban tört rám a félelem a majdani iskolaválasztás miatt, most ez sokszoros erővel jön. Lehet, hogy otthonoktató leszek?
Kedves Eszter!
Az infó az Infó Rádió kedd délelőtti adásából származik. A mi egyik gyógypedagógusunk szerint viszont már évek óta riogatják őket ezzel a nem előkészített integrációval. Szóval reméljük nem eszik olyan forrón a kását! Amúgy én nem vagyok integráció ellenes, csak rossz integráció ellenes. El tudnám képzelni Mátét egy integrált osztályban személyi segítővel. Nálunk ebben előrébb járó országokban ugyanis így integrálják ezeket a gyerekeket. Talán nem véletlenül...
Hát igen, az én fiaimnak is van ilyen, olyan difice. De megtanítottam elengedni a füleik mellett (mely fülek meglehetősen nagyok) azt, amivel nincs mit kezdjenek. És én is megtanulom lassan lassan nem letépni a fejét hozzánemértő pedagógusnak. Valahogy túléljük.
Megértem az aggodalmadat, de szerintem nagy kár, hogy ezt alapvetően nem egy pozitív fejleménynek látod. Nekem egy ilyen intézkedés elsősorban azt jelenti, hogy megszületett egy belátás, hogy azért, mert valakinek enyhe fokú értelmi sérülése van, nem kell különválasztani a kortársaitól, hanem meg kell próbálni megteremteni annak a feltételeit, hogy ő együtt tanulhasson - és egyáltalán mindent együtt csinálhasson - a kortársaival. Nem gondolom, hogy ez zökkenőmentesen fog megtörténni, ahogy Szirka óvodakeresése is ezt bizonyítja, mert attól, hogy elvileg integrálni fogják az enyhe értelmi sérülteket, az iskolák nem fogják ténylegesen megnyitni a kapuikat. De lesz egy nyomás a szakértői bizottságokon, hogy megpróbáljanak minden enyhe fokú értelmi fogyatékossággal élő gyerek számára integrált helyet találni, és lesz egy nyomás az iskolákon, hogy az integrációt megvalósítsák. Nyilván lesznek kiskapuk, amiket a SZB-k, az iskolák és a szülők is meg fognak találni. De talán elindulhat valami ezen a téren, és ez mindenképpen jó mindazoknak akik érintettek, és azoknak is, akik nem. Mert én is szívesebben járatom a gyerekemet egy olyan iskolába, ahol tudom, hogy egyéni bánásmódban, differenciált figyelemben részesül, mint egy olyan iskolába, ahol mindenkinek egyformán kell haladnia a tananyagban.
Kedves Ka és Bokor!
Maga a fejlemény valóban pozitív.Én nem integráció ellenes vagyok, hanem jó,szakmailag korrekt integráció párti. Azt szerettem volna mondjuk hallani, hogy ezek az iskolák segítséget kapnak a plusz státusz megteremtésére ami ehhez szükséges.A mai nagy valóságban azonban félek elvárják majd hogy ezt valahogy önkormányzat és iskola kinyögje, megteremtse. Nyilván eltelik majd néhány év,és ez az egész olajozottabban fog működni. De addig, Engem nem nagyon vigasztal hogy majd néhány év múltán amikor mindenki(önkormányzat és állam) egyaránt rájön hogy csak kellene az a fránya plusz asszisztens stb..majd eljön a kánaán, addig meg a Máté csak kihúzza valahogy. Én ennek az egésznek a mai deficittel küszködő országunkban az anyagi hátterét nem látom. Ne legyen nekem igazam! Higgyétek el, hogy semminek nem örülnék jobban mint egy jól integráló normál osztálynak, hiszen ennek híján marad az otthonoktatás vagy a spec.suli. Egyik sem az igazi egy spektrumzavaros kisgyereknek. Hallottam ám jól integráló tanítónénikről is. Ez mondjuk mindenképp jó hír. Magam is ismertem kollégákat akik képesek lennének megfelelni ilyen kihívásnak, de csakis segítséggel.Értük is mondom, nem szabad a feltételek megteremtése nélkül ezt elkezdeni , mert a hátrányok ledolgozása helyett esetleg csak elmélyülnek azok.Szóval integráljunk, de tegyük azt jól!
Jaj, bocsánat de azt azért még elmesélem, hogy abban is hiszek ám, hogy az integráció integráló gyerekeknek is nagy nyereség. Tapasztaltam ezt én is az egyik csoportomban. A gyerekek egy ideig kínlódtak, nem tudták hová tenni a súlyos autista kisfiú viselt dolgait, de aztán megszületett az ötlet, hogy O. egy kisbaba és eszerint gyámolították is. O.-val én foglalkoztam, de kértem is a gyógypedagógusát, hogy jöjjön segítsen , nézze meg jól csinálom-e, és jártam munkaidőn kívül a Delej utcai központban is útmutatásért.Nagyon szép tanév volt. De nagyon sok plusz munka is. De segítség nélkül elveszetten próbálkoztam volna csak.
Így igaz: ha a rendelet sem lenne, akkor (kivált ebben az agyonpolitizált és kispénzűnek tartott világban) talán el sem kezdődhetnék a fejlődés ebben az irányban. Valahol el kellett kezdeni, mert nagyon sok helyen és sok fejben kell megértetni a dolog jelentőségét. Az érintettek azonban nem nyugodhatnak meg ettől: a mi GYEREKEINKK FELNŐNEK ADDIGRA, mire kialakul a hatékony rendszer, a megfelelő segítséőkkel... Ráadásul -- más vonatkozásban tapasztaltam már -- a rendelettel és némi normativaemeléssel sokan letudják, kipipálhatónak vélnek egy-egy ügyet, pedig ez nem megoldás, legfeljebb lehetőség. Minden érntettnek és pártolóinknak sok erőt és türelmet kívánok, a fáradhatatlan és leleményes érveléshez és tevékenykedéshez a gyerekeinkért!
Azt hittem, írtam ide.
Látva a csökkentett létszámú óvodás csoportokat (s ez még csak az óvoda), a legjobb fej óvonénik is kifáradnak már attól, ha van 1-2 (tényleg) hiperaktív gyerek a csoportban.
Mama, nálunk nem találtak ki semmi melléktörténetet az autista kisfiúval kapcsolatban. Nem mondták, hogy kisbaba, vagy ilyesmi. Egyszerűen olyan, amilyen, a különös szokásait beépítették a csoport mindennapjaiba. Pl. autista kisfiút nem lehetett megközelíteni, a gyerekek megtanulták nem zaklatni a magánterét, de azért jól eljátszottak vele tisztes távolból. Autista kisfiú reggel nem ment be a folyósóról, ezért aztán vígan kikiabálták neki a reggeli mondókát, ő meg vissza az ő részét. Jól elvoltak így. És az év végére mindenki rájött, h alapjáraton a legtöbb gyereknek voltak speciális igényei, csak az "egészségesek" el tudták ezeket nyomni. Ezért hívták őket fegyelmezettnek.
Kedves Bokor!
Szerintem nem nagy baj, ha a gyerekek így vagy úgy dolgozzák fel sérült társuk jelenlétét. Nyilván O. másféle autista volt mint a ti kisfiútok. De azért annak nagyon örülök, hogy ilyen szép pozitív példát is leírtál ide. Ez tényleg nagyon biztató történet. Szépen egymásra találtak ezek szerint itt a vállalkozó pedagógusok, szülők, és gyerekek. Megkérdezhetem, hogy hányan voltatok akkor egy csoportban és hány integrált gyereketek volt abban az évben? Remélem, hogy a mi történetünk is ilyen szép lesz majd, és nem válunk az általam ismert több félrecsúszott integrációs kísérlet egyikévé. Sajnos láttam ilyet is olyat is. Már most próbálnak megfelelő óvónénit és leendő tanítónénit keríteni neki az ovi-sulinkban. Szóval reménykedjünk. Pillanatnyilag az a helyzet, hogy olyan sokan vannak egy csoportban, hogy nem ajánlják Máténak.
Megjegyzés küldése