Színház és autizmus

Erről az eseményről külön készültem bejegyzést írni, mert nagyon sokat tanultam belőle. A Down Alapítvány minden évben tart a kicsiknek karácsonyi ünnepélyt. Idén a Kolibri Színházban volt egy nagyon jó bábelőadással egybekötve. Tényleg nagyon szuper volt, Bebe teljesen lenyűgözve nézte. A bibi csak Mátéval volt. Neki ugyanis nagyon frusztráló volt a sok gyerek és szülő a pici idegen helyen és nagyon kiborult. Hogy a kétségbeesett bömbölésével ne zavarjuk az előadást a WC-ben húztuk meg magunkat. Az előadás végén viszont szabadon járhatott kelhetett a színpadon és a gyerekek között. Lehetett végre játszani. Itt futott bele Szirkába is. Én ugyan addigra már Bebével foglalkoztam és csak fél szemmel követtem Micit, de Szirka mamája Andi szerint játszottak egyet. Én csak azt láttam sajnos, hogy Szirka milyen angyali türelemmel igyekezett Mátéval felvenni a kapcsolatot. A részletekről Szirkáék oldalán olvashattok.
Elgondolkodtam azonban egy két dolgon. Sejtettem, hogy Mátéval nem teljesen biztos siker egy idegen helyzet. Jelen esetben a színház. De ha időt adunk neki nagyon szépen feloldódik és adaptálódik. Persze addig nincs más mint a feltűnés elviselése. Ráadásul hogy is tanulhatná meg hogy hogyan kezelje a saját frusztrációját, hogyan érezze jól magát egy idegen helyen ha a közvéleménytől való félelmünkben nem is megyünk vele sehová. Tudatosan meg kell tanulnom, hogy hogyan ne érdekeljen a többi ember véleménye Máté produkciójáról.
Máté láthatólag nem élvezte nagyon az előadást. Gondolhatnánk. Csakhogy itthon még ma is arról mesélt, hogy a darabban a cica és a kutya hogyan cseréltek fejet.