Máté hurrák és gondok

Máté fejlesztgetésén felvetődött, hogy fel kéne hívni a szakavatott Delej utcát (Autizmus Alapítvány), mert megakadtunk. Egyik részről ez elég rémisztő, hogy a sötétben tapogatózunk, másrészről viszont egy terápiának szerintem ez a normál menete, egyszer megindulnak a dolgok, aztán lelassulnak. Az is bíztató, hogy Ági nem volt rest azt bevallani, hogy most nem tudja merre is induljon el Mátéval. Szeretem az ilyen embereket akik mernek kérdezni, és nem az egójukat tolják az előtérbe. Szóval meglátjuk. Itthon Mátét rávettem némi hadakozás után, hogy végezzen el néhány alapszintű feladatot (válogatás két szempont szerint, ugyanolyan kép kikeresése), persze miután végre megértette, hogy most ezt kéne csinálni kb. egy perc alatt lezavarta a feladatot. Ezek neki nem is kihívások, nem is akarom igazán, hogy azok legyenek, mert az lenne a célom, hogy ráérezzen arra, hogy néha követnie kell kéréseket. Enélkül megeszik bármilyen közösségbe. Nehéz az, hogy meg kell tanítani neki olyan dolgokat amik más gyerekeknél zsigerből jönnek. Már tud egyedül vetkőzni is, és a szennyesbe dobni a ruhát (ez is ügyesít ám!), és tegnap kérte a bilit is. Szóval, azért ha ő ráérez valaminek az ízére megcsinálja, csak rá kell hogy érezzen.
Sajnos most kép nem készült, mert a nagy rohanásban otthon hagytuk a gépet.