2008. február 28., csütörtök

Kert és Mongólia

Mert a sportolási lehetőségek is bőségesebbek...
Mert a kertben a fauna is látványosabb, mint a házban...

Mert a kertben minden sokkal szórakoztatóbb...


Miért jó a kertben? A válasz fent látható. Nekem meg azért mert süt a nap, és a szomszédok beszédes kedvükbe kerülnek ettől. Például Balázs bácsi elmesélte, hogy mit hallot egy mongol delegációtól anno. Balázs bá a helybéli intézetben dolgozik az ott élő fogyatékosokkal, az apukája volt régen itt az igazagtó, szóval ő itt nőtt fel és itt dolgozik most. Elmesélte, hogy talán a nyolcvanas években járt náluk egy mongol delegáció akiktől ő rögvest megkérdezte, hogy náluk hogy is van a dolog a Downokkal. Azt mesélték, hogy sajnos az egészségügyi ellátásuk nagyon gyér, így sokan meghallnak, de akik élnek éppúgy a család részei mint bármelyikük másikuk. Meg van a feladatuk a ház körül mint mindenkinek, és a gyerekeknek éppúgy kezet kell csókolniuk a felnőtt Downoknak mint az egészségeseknek, mert ott az így szokás. Eszükbe se jutna ilyesmi, hogy eldugják őket egy intézetbe valahová. Van mit tanulnunk ugye?

2 megjegyzés:

Marika nagymama írta...

Igen, a feltétel nélküli szeretetről sokan példát vehetnének.
Ami a családban maradást illeti, az archaikus társadalmakban általában így van. Az életképes gyermeket igyekeznek fölnevelni (nem teszik ki a sérülteket sem, mint az ókori görögök). A leggyengébbek meghalnak az első télen; aki nem erősödik meg hamarosan, az nem tud felnőni -- kenmény ott az élet. Nem döntés kérdése, hogy a sérült a családban marad-e, egyszerűen nincsen alternativa. Ha sikerül felnőnie, feladat is jut neki a háztartásban: az egyszerűbb, monoton m unkákat is el kell végezni ahhoz, hogy legyen család. Ha pedig megérte a felnőttkort, megérdemli a tiszteletet. Kínában sincs árvaház: ha egy gyerek elveszíti a szüleit, de marad akár egyetlen élő -- apai ági, akármilyen távoli -- rokona, aakkor nem árva: van, aki felelős érte, aki saját lehetőségei szerint tovább fogja nevelni.

andrea írta...

és a kertben a gyerekek is milyen szépek! :)

Ó, de szeretnék olyan helyen élni, ahol felnőttnek tekintik a felnőtt downosokat!