Elérkezett immár hozzánk a nagybetűs dackorszak. Emlékszem, hogy milyen irigykedve figyeltek az anyukák amikor a két éves Máté a hiszti apró jele nélkül távozott a játszótérről. Egy nevelési parafenomén voltam. Voltam. Máté mostanság naponta többször is kipróbálja, hogy ki az erősebb. Ha nem engedek, vagy ő nem akar kiegyezni éktelen visításba tör ki. Tényleg hihetetlen hangerőre és magasságra kapcsolva tombolni kezd. Persze, ha kell az utca közepén vagy Bebe fejlesztésén. Egymásnak feszülnek az akaratok, de ez így van rendjén. Sajnos estére azonban igen csak lemerít a kis dac gombócom, főként hogy délután sem hajlandó aludni. Mindeközben Bebe igazi társasági lénnyé változott, aki ha vágyakozni kezd, márpedig kezd, némi szórakoztatás után, akkor bátyjához hasonló hangerővel kezd rikoltozni. Jó figyelem felkeltő. Nincs olyan ember a szomszédságban aki ne riadt volna fel álmából arra, hogy én a teámat főzöm fent a konyhában, Bebe pedig társalogna. Na, de vissza Mátéhoz. A kaja felett is dúl az állóháború. Rájött a zabpehely trükkre, tehát mostantól azt sem eszik, és tésztát is csak akkor ha úgy van kedve. Az nem jelent semmit, hogy teljes hangerőre kapcsolva ordít, hogy "Tésztááát meg üvegeeet!", mert amikor előkerülök vele akkor nem eszi ám meg. Ma fél háromig csakis két és fél deci kakaót ivott. Persze halál éhes volt, de a tészta minden változatban elbukott Máténál, viszont kért husit és rizs. Jelenleg háromnegyed négy van és békés csendben fogyaszt végre.
Van egy elméletem. Máté valós kora és produkált kora közt másfél évnyi különbség van. Ezért jött most el a Terrible Twoes korszak, mert ő igazából pszichésen annyi.
9 megjegyzés:
Hát, ez is a fejlődés jele; idővel biztosan kinövitek. Úgy emlékszem, nálunk két és fél évestől hároméves korig tartott a dackorszak, aztén harmonikusabb idő következett. Nem mondom, hogy nem nehéz... Annak idején Dorka egyszerűen faképnél hagyta Borit hasonló esetben (persze, csak otthon), az hatásos volt. Minden tiszteletem a tied a "sütibe" csempészett gyümölcsökért és egybekért! Attól tartok viszont, Máté ugyanúgy rájött, mint más csemeték (azok sem tudják megfogalmazni), hogy kitűnően lehet ugráltatni a felnőtteket az evéssel, ha olyan gondosan odafigyelnek a gyermek valódi szükségeleteire és sajátos kívánságaira, ahogyan Te odafigyelsz. Amíg van mit enni, alapjában véve egészséges kisgyerek nem betegszik bele a nemevésbe -- egy tini már egészen más. Bocsánat, hogy így kijelentek bármit is -- ha Aspergeres gyerekeknél ez másképp van, tegyetek helyre...
A szakirodalmat szívessen tovább tanulmányoznánk -- ha majd János jön a postájáért, elhozhatná (Tőled is, idővel Anyanyától is) az említett kötet(ek)et. Tudjátok: szívesen látjuk Jámos fényes orcáját is, de tisztában lévén a sokféle feladatával, NEM kívánom, hogy külön a könyvek miatt eljöjjön.
Előre is köszönjük!
Barnabás nagypapával együtt ölelünk mindnyájatokat!
Gerdám volt ugyanilyen elszánt dacos anno. Most nagyon jól jön ez az akaraterő másban, szóval van ennek pozitívuma is. A kaja sztrájkot már én is próbáltam letörni arra apellálva, hogy gyerek étel mellett még nem halt éhen.ami egy kicsit megijesztett az az egyik itt is előforduló anyuka esete, aki mesélte, hogy az ő fiát egyszer hasonló okokból két napig nem etette meg, de aztán az orvos szülei figyelmeztették, hogy felborulhat az elektrolit háztartás meg a vércukorszintje a srácnak. De a kisfiú akkor sem evett...Na, Máté azért legalább elkezdte követelnin a husi-rizs-saláta triumvirátust. Ebből a rizs kirostálódott, mert túl barna volt. Mintha beépített érzékelői súgnák meg neki, hogy mi az egészséges, és az feltétlenül pfúj.Legalább a saláta tűnik neki egészségtelennek...( De lehet, hogy tudja, hogy az ilyen primőr salátában mennyi vegyszer van, ezért került a nem pfúj kategóriába:)
A könyvet küldöm a kissé behavazott Jánosommal. Ez a félév tényleg borzasztó, és félek néha én is elfelejtkezem erről, és ötleteim támadnak, mint tyúkól bontás vagy sétálgatás...
Ez az elmélet elég logikusnak tűnik, főleg hogy nálam is vmi ilyesmi volt, 3-4 évesen volt vmi dackorszakfélém, de az is elég furán, mert körülbelül abból állt, hogy amíg békénhagytak, addig semmi, ha viszont közel jött vagy hozzámért valaki, akkor rúgtam-vágtam ahol értem. (Kismértékben újra előjött általánosban, aztán meg annyira sikerült megnevelni, hogy máig automatikusan magam ellen fordítom vagy menekülök, ha verekedhetnékem van. Ez egyrészt jó, mert nem rúgnak ki a suliból meg civilizált viselkedésűnek tűnök, de belül borzalmas.)
Meredithnek:Biztosan nagyon nehéz. Ez a civilizációs átok. Egyrészről így tudunk a részesei lenni a társadalomnak, másrészről meg csak gyűlik a belső feszültség. Nálad nem működnek alternatív módszerek, mint mondjuk futás, boxzsák,hangos éneklés, festés?
Nekem ez a poszt mos AHÁ élmény.
El tudom képzelni, hogy ez a félév rémes -- kívánom, hogy mindnyájatoknak legyen elég ereje és türelme ahhoz, hogy sikerüljön legyűrni! Ismétlem: nem kívánom, hogy János külön a könyvek miatt eljöjjön, de amikor a postáját elviszi, akkor nyomd a kezébe, kérlek. Mellesleg: nem akármikor, de ha járok a belvárosban, akár el is viszem a postát az irodáig (ilyen ajánlatot eddig János nem fogadott el).
Alkalomadtán kérünk szépen új képet Bebéről is, mondjuk, amikor szórakoztatást követel és/vagy mikor elégedett a szórakoztatással vagy amikor dolgozik a fejlesztőben.
"Nálad nem működnek alternatív módszerek, mint mondjuk futás, boxzsák,hangos éneklés, festés?"
Meg a blogolás. Az a baj, hogy de. Vagyishát... az energiát, az ölhetnéket azt elveszik, lecsendesítik, de közben továbbra is úgy érzem, hogy igazam van.
Pedig igazából senkinek sincs igaza, a valóság az eredeti Rorschach :D
Nálunk most is dackorszak van, sajna a vegyes ovis csoportnak köszönhetően. Oli csupa kicsivel van összerakva (messze ő legidősebb, a következő legidősebb gyerek is 1 évvel kisebb nála) és mivel a viselkedést utánzás utján tanulja, így mostanában egy 3 éves dacos gyerekre hasonlít leginkább. Néha megőrjít, amikor kérek valamit és csak annyit mond: Hagyjál...
Én egyébként a kajába csempészett falatok miatt nagyon megjártam, mert amint észrevette, a gyanús dolgot, már nem volt hajlandó befejezni az ételt és ráadásként utána sem volt hajlandó megenni soha többet, még akkkor sem, ha nem volt benne gyanús dolog. De istenigazából nem tudok tanácsot adni, hogy hogyan kell csinálni, hogy minél kevesebb féle ételt utáljon meg. Nálunk az örök utálat tárgya minden olyan étel, ami puha pépszerű, de van benne darabos cucc is (pl. gyümölcsjoghurt), a hús, a texturája miatt... de mindig jön valami váratlan, ami fúj lesz és kész...
Marika nagymama: két könyv már Jánosnál és hétfőn beviszem a 3.-at is neki :) Jó olvasgatást!
Huh, meredith ez így van. és hozzá kell, hogy tegyem én még 35 évesen is ilyen vagyok -- és azt gondolom ez sosem fog elmúlni, illetve nem fogom tudni kezelni.
Anyanyának:Igen, ez a textúra ügy nehéz dolog. Én ennek tudom be, hogy a fogkefével is úgy bánik mintha egy dörzspapírral kéne a fogát dörzsölnie. Nekem kell még most is fogatmosnom neki, ha azt akarom, hogy legyenek fogai.
Megjegyzés küldése