2008. június 10., kedd

Máté a Delejben.

Reggel már hajnalok hasadtán útnak indultunk, számítva a szörnyű forgalomra. A Delej utca elnyerte Máté tetszését. Először is ott volt a játszótér, tényleg apró mászókákkal. Mindent kipróbált és végigmászott. Aztán meg a pszichológus/ gyógypedagógus nénik buborékkal. Mikor végre sikerült berángatnunk az udvarról, egy eredeti kameramannal ellátott vizsgálóba, indításként előadta a tavalyi nem kooperálok ellenben sikítok magánszámot. Aztán sikerült vele az egyik hölgynek szót értenie és néhány feladattal kicsit tesztelnie. Nagyon jól ráhangolódtak Mátéra a vele foglalkozók, és végre nem kellett szabódnom hogy ezt tulajdonképp azért csinálja mert... Nyár végén lesz egy újabb szeánsz, addigra megnézik a videókat és összegeznek. Egyelőre annyit tudtak mondani a beszélgetésből és a tesztből, hogy Máté egy kimondottan jó képességű erős autista jegyekkel bíró srác. A jó képességeit persze nehéz volt mérni, mert most sem kooperál azért teljesen, de az érdeklődésiköréből és abból hogy milyen módon és milyen gyorsan reagált egy olyan dologra amit újonnan kellett megtanulnia, bizakodóak lehetünk ezt illetőleg. Úgy néz ki, hogy marad Pomázon, mivel Ágiék elvégezték a tanfolyamot, és konzultálni fognak a Delejjel egész évben. Feltétlen kelleni fog Máténak mind csoportos mind egyéni fejlesztés.
Ezalatt Bebe hozta a formáját. Édesen mosolygott és türelmesen várta végig az egész vizsgálatot. Tényleg egy hangja sem volt közben.

5 megjegyzés:

norka írta...

Fel is akartalan hívni, de már kifutottam az időből, köszi a beszámolót! PUszi Máténak! :)

Marika nagymama írta...

Köszönjük a gyors beszámolót! Máté képességeiben egy pillanatra sem kételkedtünk --csak hát kapott mellé még egy nehéz csomagot, amit bizony nem egyszerű kibontogatni... Egy kolléganőnk -- két csodálatosan tehetséges, de (máafajta) nehéz csomaggal megáldott gyerek mamája, ezt úgy fejezte ki, hogy a nehéz batyut rejtenek a tündérek a gyerekeink bölcsőjébe... Remélem, meg bírod oldani a kétféle fejlesztésre járást. A csoportos is Pomázon lesz? Mikor lesz a Delejben a következő szeánsz?
Egyszer említetted, hogy a fejlesztők (továbbképzésen?) elemezni fogják Máté esetét, ha jól értettem. Akartam kérdezni: sor került erre? Leszűrődött belőle valami? -- persze, akár igen, akár nem, csodálatosak az unukáink (meg a szüleik)!

Mama írta...

Minden Pomázon lesz. Ez nagy előny. A következő Delej augusztus végén vagy szeptember elején lesz. Biztos rosszul magyaráztam el a dolgot. A lényeg, hogy miután a gyógypedagógusaink elvégezték ezt a tanfolyamot bármikor ha kérdésük van Máté terápiájával kapcsolatban megtanácskozhatják a Delej utcaiakkal. Ezért is volt nekem fontos, hogy ők is lássák Mátét, mert így pontosabb képet formálhattak róla.A mi Ágink persze nem bírta ki, hogy az egyik előadáson, ahol az autisták érzelmi deficitjéről volt szó, hogy ne álljon fel és mesélje el, hogy amikor neki fájt a veséje Máté belekuporodott az ölébe és a maga módján megpuszilta.

norka írta...

Ági :*-) Annyira szeretnivaló, ahogy szereti a fiúkat :*-)

anyanya írta...

De mégis, hogyan máshogyan lehetne érezni, mint szeretni őket ? :)

egy érzelmi deficites :)