Állatkert és névnapok

Anyu legeslegfinomabb málnás habrancsa egy kissé leamortizálódva a névnapi gyűlésen.

Máté szemlét tart.

Az ádáz időt kijátszva a szünetben jártunk az Állatkertben. A tavaly nyárihoz képest óriási volt az élmény. Míg tavaly Mátét nem nagyon hozta lázba a földikutyán kívül semmi, addig most negyed órákra lecövekelt az érdekesebb kifutók előtt. Uncsi állatnak minősült a kenguru, izgisnek a sisakos kazuár. Itt volt egy kis vitánk, mert Máténk sehogy sem akarta elhinni, hogy a kazuár nem valami mutáns óris kakas. A sziamang majom is nagy elismerést kapott, csak azon háborgott kissé, hogy néhány tudatlan látogató a sziamangot lecsimpánzozta. Az igazi aranyérmesek a fókák voltak ugráltak, úszkáltak. Mátét csak nagy keservesen lehetett arrébb vonszolni. A kecskéktől sem riadt meg egy percre sem, ami azért nagy szó mert volt olyan ovis kirándulásunk, amin a nála nagyobb gyerekeket az ölemben menekítettem ki a állatsimogatóból annyira megijedtek.

A szünetben aztán nekiálltunk hóesésben tyúkólat bontani. Nem mondom, elvben sokkal de sokkal egyszerűbbnek tűnt a dolog.

A névnapi ajándékozásnál is nagy előrelépés történt. Máté a karácsonyi ajándékokat személyes sértésnek tekintette. Hetekig álltak az új játékok mire hajlandó volt elfogadni a puszta létezésüket. Most, a már említett szakkönyvben olvasottak szerint jártunk el. A Fakopáncs bolt honlapján már hetekkel előre kinéztük, megbeszéltük mit fog kapni. Aztán elmentünk együtt és megvettük. Persze kibontani vagy játszani csak a névnap után lehetett velük, de így már tudott örülni a dolgoknak. Mindent lehet, csak egy kicsit másként!

Restanciák

Figyelem, figyelem! Restanciáimat sikerült egy kicsit ledolgoznom, úgyhogy alant olvashatóak a Kapcsolda és kirándulós memoárjaim. A kirándulós külön egy csoda képpel ellátva, a Kapcsoldás pedig linkkel a jobb megértés végett. Ezeket Jánosnak köszönhetjük, mivel az én számítástechnikai ismereteim enyhén szólva is hézagosak. Hát igen, az én generációm volt valószínűleg az utolsó, akit úgy próbáltak erre a hasznos tudományra okítani, hogy egy kistévé képernyőjét lehelyezték az első padra és a tanár elől nyomogtta a billentyűzetet. Én a leghátsó padban ültem...:( A féléves tanulmányok koronája pedig egy általunk elkészített program lett volna, egy robot aki két kézzel integet. Az enyém csak egy kézzel integetett, és azt is olyan félreérthető jellel( kéz ökölben, egy ujj feltart), hogy csoda hogy megkaptam a kettest, és nem kivágtak a suliból helyette.

Keresztút

Bebe Erikához bújik.

Erika szeretget.

Krisztus a kereszten.

Veronika nővér( barna kabátban) a Veronika kendője stációnál.

Krisztus és cirenei Simon .

Veronika nővér még hetekkel ezelőtt meghívott egy különleges keresztútra, ahová Bebe és én mentünk el. Máté még kicsi lett volna ehhez, ő íg maradt papával , Bebe meg úgyis szeret babakocsiban aludni. Fogyatékosok jelenítették meg a stációkat, volt gitár meg éneklés és persze gyönyörű elmélkedések a természet lágy ölén. De most nem is erről szeretnék írni, hanem az élményről ami ezek között az emberek között ért. A fogyatékosok nyílt szívű kedvessége, az a bizalom és barátságosság amivel felénk fordultak megdöbbentett. Nem nagyon ismertek engem, bár néhányszor futólag már találkoztunk, de biztos vagyok benne, hogy nem emlékezhettek rám. Az együtt eltöltött idő olyan volt lelkileg számomra, mint egy délután szellemileg egy csapat asztrofizikussal, csak itt nem az eszes beszélgetések töltöttek fel, hanem a feltétel nélküli szeretet simogatta meg a lelkemet. Ezeknek az embereknek eszük ágában sem volt minket kiközösíteni, mert nem olyanok vagyunk mint ők, vagy mert nem ismernek. Belém hasított az érzés, hogy és mi intézetekbe zárjuk ezeket az embereket, hát ki melegíti át így ezt a didergős világot? Nem az ellen vagyok én, hogy profik segítsék abban őket, amire rászorulnak, de olyan elzártságban tartjuk őket ami nem csak, hogy nem helyes, de a legnagyobb botorság egy elmagányosodó világban. Nem kérünk az értékeikből. Megtennénk ezt egy tehetséges tudóssal vagy zenésszel?

A keresztút alatt sokszor elszorult a torkom, hiszen végigjárhattam Krisztussal ezt az utat, és végig a saját keresztemmel, és végig fogyatékos társaim keresztjét emelve. Hiszen itt cipelik ők is a sajátjukat köztünk, és mi mégis gyakran csak a saját keresztünkről vagyunk hajlandóak beszélni. Nekünk milyen nehéz egy ilyen családtaggal, a társadalomnak milyen teher stb. Hogy mindeközben társaink mit élnek át, arra nem szívesen gondolunk, hiszen ők csak fogyatékos emberkék. Emberkék, na ettől kapok én frászt, hát már emberek sem lehetnek csak "kék"? Szóval van kereszt mindkét oldalon. A mi Krisztusunk is cipelte kitartóan a Szentkúthoz menet a keresztet, egész addig amíg az fel nem törte a vállát. Akkor elkeseredésében elsírta magát. Körülálltuk, vígasztalgattuk, aztán egy nagy sóhajjal felvette megint, és újra elindult vele. Persze segítséget is kapott ez alkalommal, de mégsem állt ki és mondta, hogy neki ennyi cipekedés bőven elég volt. Amikor véget ért a keresztút a mi Krisztusunk is meg akarta nézni az akkor már vígan nézdegélő Bebét. Amúgy is nagy sikere volt Bebének. Megköszöntem neki a szép munkát és megöleltük egymást. Már a buszmegállóban búcsúzkodtunk, amikor elindulva hallottam, hogy valaki szalad utánunk. Jézus volt az, még egy utolsó ölelésre és sziára érkezett. A kommunikáció szerves részét tette ki itt köztük az érintés, a mosoly, a simogatás. Bebe pedig ismét lenyűgözött. Mikor Erzsivel beszélgetett vidoran mosolygott neki, de amint Erika kérte, hogy megfoghassa, és az ölébe vette, Bebe egy gyors változáson ment át. Szinte teljesen ellazult Erika kezében. Ráhajtotta a fejét a melkasára úgy figyelte , hogy mit is mond neki új barátnéja. Erika pedig lenyűgöző gyöngédséggel babusgatta, susogott neki a fülébe. Csoda volt látni kettejüket. Sajnos a képek nem lettek túl jók, de azért megmutatom új barátainkat. Remélem, ha fiúk nagyobbak lesznek, és egy kicsit felszabadulok, többet tudok segíteni Veronika munkájában, és többet lehet együtt ezzel a csapattal.

Tini dili, avagy miért jó a nagy család.

Miért jó a nagy család? Mert soha sem unatkozol. A minap este lefektetés időben megjelent az ajtóban két elcsigázott tinédzser ( Geri és Zsófiána) , hogy tulajdonképpen azért jöttek, mert holnapra elő kell állítaniuk néhány tucat kokárdát és egy helyre plakátot a forradalom emlékére. A reménytelen körözést a lakásban még fél óra múltán is folytatták, és így nekem határozottan az lett a gyanúm, hogy ez fog menni úgy éjfélig. Úgyhogy közösen feltaláltuk a Technokollal rögzített dizájn kokárdát, és leltünk egy régi magazint amiből kivágtak néhány képet. Izzott a munka a kezünk alatt. Másnap reggel láttam csak, hogy a nagy igyekezetben, valaki ráragasztotta az első felelős kormány képét az egyik könyvem borítójára.Végül is nem rossz egy történelmi kormány képével díszített Macska lexikon.

Neurológia megint és Hintás Ági ismét

Hétfőn neurológián jártunk, ahola a kedves Balázs doktornő is megnyugtatott, hogy nem gond hogy Bebe még nem mászik. Nehéz is, néhány izma még gyenge is, ez pedig bőven okozhtaja ezt a kis lemaradást. Ebben ugyan egy kicsit lassabban mennek a dolgok nála, de a finommozgása, a figyelme nagyon jó. Kaptunk új gyakorlatokat is, amiket egyre nehezebb Bebével kivitelezni, mivel bizonyos izmai olyan szépen rendbe jöttek, hogy ha megfeszíti azokat és ellenáll, akkor csak komoly birkózás árán tudom rávenni a gyakorlatra. Sírni nem sír, csak meg vannak a maga elképzelései, hogy épp mit és hogyan szeretne csinálni.
Máté nagyot lépett előre Ágiéknál is. Egyedül vesz részt az egész dupla, és szimpla órán. Én meg várom odakint vagy egy másik teremben. Nagyon jót tesz neki ez az önállóság. Egyrészt nem vagyok ott, hogyminden vágyát fél szavakból megértsem, így jellemzően egész mondatokban kezdett el beszélni Áginál, másrészt jó gyakorlat ez a majdani elszakadásra is. Ági nagyon elégedett vele, szépen beszél, kér, játszik Gabikával, és kipróbál dolgokat amiket eddig nem tett.
Ma amikor Ági megmutatta, hogy hogy ugorjon bele a karikákba a földön , megdicsérte Ágit: - Ügyes vagy!-

Kirándulás és találkozás

Ezt a képet Norka készítette. Szerintem fantasztikus...

Olyan jó nekem. Tényleg!! Norkáékkal elmentünk egyet kirándulni a Szentkúthoz. Ez egy kedves kis forrás nálunk, szépen kiépítve. Norkáék magukkal hozták Azamot is, akit én ugyan már láttam egyszer a kórházban, de a depis hetem miatt nem nagyon emlékeztem rá. Azam maga a csoda. Olyan rácsodálkozás volt őt megismerni, mint egykor Norkáékat. Azam magában foglalja az orosz kedvességet, közvetlenséget és a perzsa szépséget. Anyai ágon ugyanis orosz, apain pedig perzsa-azeri származású. Fantasztikus szakács és ami még ennél is fontosabb fantasztikus egyéniség. Még jó, hogy nem költözik el Csobánkáról. Ja, és a kirándulás is nagyon jó volt. Máté sokáig emlegette Marcikát és a botját.

Köszi Norka csapat!

Kapcsolda

Ezek itt az elmaradt bejegyzéseim. Hetek óta gyüjtögetem, és most egyszerre ömlesztem.
Hétvégén tartották Gerda sulijában Szalay Kriszta féle Kapcsolda programot, ahol fogyatékos gyerekek és egészségesek töltöttek együtt néhány napot. A programok pörgősek voltak, és Gerda nagyon élvezte az egészet. Az ő csapata egy 16 éves mozgássérült fiút patronált. Nagyon összebarátkoztak, és még most is rendszeresen írnak egymásnak. Gerda azzal jött haza az első nap után, hogy képzeljem el, hogy ez a fiú olyan jól beszél angolul, hogy az csak. Ja, persze igen, mozgássérült, de most még németül is tanul. Hát, erről van szó. Amikor már megismerjük őket, akkor a fogyatékosság már csak egy tulajdonság, és meglátjuk bennük az értékeket. A Down gyerekek kedvességét, őszinteségét, a mozgássérültek eszét, és találékonyságát. Gerdához hasonlóan több gyereknek is lehetett ilyen élménye. Ettől lesz ez a világ élhetőbb, nem csak a sérülteknek, hanem az egészségeseknek is. Hiszen, senki sem váltott bérletet egy életre az egészséges oldalra, és ha már van olyan élményünk, hogy ezek az emberek mennyi minden pozitívumot tudtak adni egy hétvége alatt, akkor a megváltozott állapotunkat is talán könnyebb feldolgozni.

Egy másik kérdés az, hogy tíz budapesti gimnáziumból csak három igazgatója érezte azt, hogy ez a program olyan többletet adhat a gyerekeknek, ami egy életre elkísérheti őket. Nagyon szomorú, hogy az ott tanulók csak leendő orvosok, politikusok, jogászok, tanárok, tudósok, és nem igazán fontos, hogy elsősorban egymásért és a világért felelős emberek. Az iskola megint valamilyen gnóm funkciót tölt be. De örvendezzünk inkább a három, számomra elitt iskolának, és annak, hogy az annyit szidott pláza stb.. ifjúság ilyen szép számban szánta erre a hétvégéjét.

http://webcast.tv2.hu/dynamic/index.php?m=video&video_id=373058