Állatkert és névnapok

Anyu legeslegfinomabb málnás habrancsa egy kissé leamortizálódva a névnapi gyűlésen.

Máté szemlét tart.

Az ádáz időt kijátszva a szünetben jártunk az Állatkertben. A tavaly nyárihoz képest óriási volt az élmény. Míg tavaly Mátét nem nagyon hozta lázba a földikutyán kívül semmi, addig most negyed órákra lecövekelt az érdekesebb kifutók előtt. Uncsi állatnak minősült a kenguru, izgisnek a sisakos kazuár. Itt volt egy kis vitánk, mert Máténk sehogy sem akarta elhinni, hogy a kazuár nem valami mutáns óris kakas. A sziamang majom is nagy elismerést kapott, csak azon háborgott kissé, hogy néhány tudatlan látogató a sziamangot lecsimpánzozta. Az igazi aranyérmesek a fókák voltak ugráltak, úszkáltak. Mátét csak nagy keservesen lehetett arrébb vonszolni. A kecskéktől sem riadt meg egy percre sem, ami azért nagy szó mert volt olyan ovis kirándulásunk, amin a nála nagyobb gyerekeket az ölemben menekítettem ki a állatsimogatóból annyira megijedtek.

A szünetben aztán nekiálltunk hóesésben tyúkólat bontani. Nem mondom, elvben sokkal de sokkal egyszerűbbnek tűnt a dolog.

A névnapi ajándékozásnál is nagy előrelépés történt. Máté a karácsonyi ajándékokat személyes sértésnek tekintette. Hetekig álltak az új játékok mire hajlandó volt elfogadni a puszta létezésüket. Most, a már említett szakkönyvben olvasottak szerint jártunk el. A Fakopáncs bolt honlapján már hetekkel előre kinéztük, megbeszéltük mit fog kapni. Aztán elmentünk együtt és megvettük. Persze kibontani vagy játszani csak a névnap után lehetett velük, de így már tudott örülni a dolgoknak. Mindent lehet, csak egy kicsit másként!