Tavasz, tavasz, gyönge tavasz...

A kertünk végében álló fát elsősorban a városban lakó kedveseimnek küldöm. Az illatot kérem hozzáképzelni. Ja, és kellemes Tavaszt mindenkinek!!

Tavaszi gazficekségek

A Szörny...

A karnis.

Máté mára jobban lett. Elmúlt a láz és ő megint birtokba vette a kertet. A napokban azonban több gazficekséget is elkövetett. Nagyon örülök neki, de tényleg. Végre úgy működik mint a gyerekek általában. Szóval, megosztom veletek is a nagy örömröket.

Gazficekség 1. Fenn látható a letört karnisunk képe. Ami, ha rajtunk múlik még látható lesz egy darabig... Szóval kedves Máté addig bújkált a fügfgöny mögött, amíg rá nem szakadt az egész. Sírva jött, hogy eltörött, és húzott befelé a szobába.

Gazficekség 2. Szintén fent látható kicsi piros izé, egy azok közül a bodobácsok közül, amit Máté begyűjtött a kertben, gondosan elhelyezte őket a pólóján, és én amikor át akartam öltöztetni a fenevadak szétrajzottak a hálóban. Néha előbukkan egy közülük Máté legnagyobb gyönyörűségére.

Máté a tiszteletbeli ovis

Norka barátnőm kapacitálására végül felhívtam a helybéli ovit Máté ügyében. Végig gondoltam a dolgot ezerszer. Mátét egész napra nem szívesen hagynám oviban, ha elviszem valahová messzebbre integrált csoportba, ha fel is veszik, elmenni érte délben lehetetlen lesz. Marad tehát az egész napos ovi. Ha felveszik, mert azt is hallottam már, hogy Óbudára csak odavalósiakat vesznek fel. Arról nem is beszélve milyen megterhelő lesz az két gyereknek naponta utazgatni jó messzire. Mindezt a problémát pedig még fejeljük meg azzal, hogy bele kéne kalkulálnom a fejlesztéseket, az egyetlen autónkra János iskoláját... Huhh.. Szóval telefonáltam a vezetőnőnek. Kedves volt és segítőkész. Már most be kéne íratnom Mátét, hogy amire ő oviba kerül ( öt évesen), addigra ki tudjanak egy kis létszámú csoportot harcolni az önkormányzattól. Lenne hozzá szakemberük meg egyre több gyerekük is. Már csak pénz kéne... Szóval megyek a pótbeíratkozásra, viszek egy kis prezentációt Mátémról, mert nem világos sok embernek, hogy nem csak Rainman-ek léteznek, és ha autizmusról hallank rögtön, finoman szólva, betojnak. Mi lesz a csoporttal, hogy fogják ők ezt kezelni, jajj...!!!!
Máté még most is lázas. Délután Laci doki látogatás.

Bebe "tanul" és Máté beteg

Tegnap jártunk fejlesztődében Bebével. Sajnos a tavaszi szünet alaposan kizökkentette őkelmét. Ismét sírogatott és sztrájkolt, de olyan aranyosan ahogy az tőle telik. Egészen elfordította magát az ölemben, hogy ne is lássa Zsófit, de azért a válla fölött hátra pillogott néha, hogy figyeli-e őt. Amikor sikerült megnyugtatni bevetette az utánozhatatlan Bebe mosolyt. A házi feladatot azért elkértük. Máté az egész procedúra alatt csendben feküdt a földön félig alva. Akkor még nem sejtettem, hogy már magas láza van. Itthon is folytatta a fekvést, ezért gyorsan lázmérőztünk egyet. 39 fok volt. Reggel 38-cal indítottunk. Aztán a lázcsillapító hatására lejjebb ment, de most délutánra már 39,5 lett megint. Szegény enni nem akar, hiába sütöttem neki muffint, de még inni se nagyon ami nagyobb baj. Holnap mehetek Lacihoz, ha ez így megy tovább...
A láztalan pillanataiban azért "dolgoztunk" egy kicsit. Színek szerint kértem, hogy dobáljon egy lukba pálcákat. Egész jól ment. Itt sem a feladat intellektuális kihívása volt a lényeg, hanem a feladat követés.

Állatkert és névnapok

Anyu legeslegfinomabb málnás habrancsa egy kissé leamortizálódva a névnapi gyűlésen.

Máté szemlét tart.

Az ádáz időt kijátszva a szünetben jártunk az Állatkertben. A tavaly nyárihoz képest óriási volt az élmény. Míg tavaly Mátét nem nagyon hozta lázba a földikutyán kívül semmi, addig most negyed órákra lecövekelt az érdekesebb kifutók előtt. Uncsi állatnak minősült a kenguru, izgisnek a sisakos kazuár. Itt volt egy kis vitánk, mert Máténk sehogy sem akarta elhinni, hogy a kazuár nem valami mutáns óris kakas. A sziamang majom is nagy elismerést kapott, csak azon háborgott kissé, hogy néhány tudatlan látogató a sziamangot lecsimpánzozta. Az igazi aranyérmesek a fókák voltak ugráltak, úszkáltak. Mátét csak nagy keservesen lehetett arrébb vonszolni. A kecskéktől sem riadt meg egy percre sem, ami azért nagy szó mert volt olyan ovis kirándulásunk, amin a nála nagyobb gyerekeket az ölemben menekítettem ki a állatsimogatóból annyira megijedtek.

A szünetben aztán nekiálltunk hóesésben tyúkólat bontani. Nem mondom, elvben sokkal de sokkal egyszerűbbnek tűnt a dolog.

A névnapi ajándékozásnál is nagy előrelépés történt. Máté a karácsonyi ajándékokat személyes sértésnek tekintette. Hetekig álltak az új játékok mire hajlandó volt elfogadni a puszta létezésüket. Most, a már említett szakkönyvben olvasottak szerint jártunk el. A Fakopáncs bolt honlapján már hetekkel előre kinéztük, megbeszéltük mit fog kapni. Aztán elmentünk együtt és megvettük. Persze kibontani vagy játszani csak a névnap után lehetett velük, de így már tudott örülni a dolgoknak. Mindent lehet, csak egy kicsit másként!

Restanciák

Figyelem, figyelem! Restanciáimat sikerült egy kicsit ledolgoznom, úgyhogy alant olvashatóak a Kapcsolda és kirándulós memoárjaim. A kirándulós külön egy csoda képpel ellátva, a Kapcsoldás pedig linkkel a jobb megértés végett. Ezeket Jánosnak köszönhetjük, mivel az én számítástechnikai ismereteim enyhén szólva is hézagosak. Hát igen, az én generációm volt valószínűleg az utolsó, akit úgy próbáltak erre a hasznos tudományra okítani, hogy egy kistévé képernyőjét lehelyezték az első padra és a tanár elől nyomogtta a billentyűzetet. Én a leghátsó padban ültem...:( A féléves tanulmányok koronája pedig egy általunk elkészített program lett volna, egy robot aki két kézzel integet. Az enyém csak egy kézzel integetett, és azt is olyan félreérthető jellel( kéz ökölben, egy ujj feltart), hogy csoda hogy megkaptam a kettest, és nem kivágtak a suliból helyette.

Keresztút

Bebe Erikához bújik.

Erika szeretget.

Krisztus a kereszten.

Veronika nővér( barna kabátban) a Veronika kendője stációnál.

Krisztus és cirenei Simon .

Veronika nővér még hetekkel ezelőtt meghívott egy különleges keresztútra, ahová Bebe és én mentünk el. Máté még kicsi lett volna ehhez, ő íg maradt papával , Bebe meg úgyis szeret babakocsiban aludni. Fogyatékosok jelenítették meg a stációkat, volt gitár meg éneklés és persze gyönyörű elmélkedések a természet lágy ölén. De most nem is erről szeretnék írni, hanem az élményről ami ezek között az emberek között ért. A fogyatékosok nyílt szívű kedvessége, az a bizalom és barátságosság amivel felénk fordultak megdöbbentett. Nem nagyon ismertek engem, bár néhányszor futólag már találkoztunk, de biztos vagyok benne, hogy nem emlékezhettek rám. Az együtt eltöltött idő olyan volt lelkileg számomra, mint egy délután szellemileg egy csapat asztrofizikussal, csak itt nem az eszes beszélgetések töltöttek fel, hanem a feltétel nélküli szeretet simogatta meg a lelkemet. Ezeknek az embereknek eszük ágában sem volt minket kiközösíteni, mert nem olyanok vagyunk mint ők, vagy mert nem ismernek. Belém hasított az érzés, hogy és mi intézetekbe zárjuk ezeket az embereket, hát ki melegíti át így ezt a didergős világot? Nem az ellen vagyok én, hogy profik segítsék abban őket, amire rászorulnak, de olyan elzártságban tartjuk őket ami nem csak, hogy nem helyes, de a legnagyobb botorság egy elmagányosodó világban. Nem kérünk az értékeikből. Megtennénk ezt egy tehetséges tudóssal vagy zenésszel?

A keresztút alatt sokszor elszorult a torkom, hiszen végigjárhattam Krisztussal ezt az utat, és végig a saját keresztemmel, és végig fogyatékos társaim keresztjét emelve. Hiszen itt cipelik ők is a sajátjukat köztünk, és mi mégis gyakran csak a saját keresztünkről vagyunk hajlandóak beszélni. Nekünk milyen nehéz egy ilyen családtaggal, a társadalomnak milyen teher stb. Hogy mindeközben társaink mit élnek át, arra nem szívesen gondolunk, hiszen ők csak fogyatékos emberkék. Emberkék, na ettől kapok én frászt, hát már emberek sem lehetnek csak "kék"? Szóval van kereszt mindkét oldalon. A mi Krisztusunk is cipelte kitartóan a Szentkúthoz menet a keresztet, egész addig amíg az fel nem törte a vállát. Akkor elkeseredésében elsírta magát. Körülálltuk, vígasztalgattuk, aztán egy nagy sóhajjal felvette megint, és újra elindult vele. Persze segítséget is kapott ez alkalommal, de mégsem állt ki és mondta, hogy neki ennyi cipekedés bőven elég volt. Amikor véget ért a keresztút a mi Krisztusunk is meg akarta nézni az akkor már vígan nézdegélő Bebét. Amúgy is nagy sikere volt Bebének. Megköszöntem neki a szép munkát és megöleltük egymást. Már a buszmegállóban búcsúzkodtunk, amikor elindulva hallottam, hogy valaki szalad utánunk. Jézus volt az, még egy utolsó ölelésre és sziára érkezett. A kommunikáció szerves részét tette ki itt köztük az érintés, a mosoly, a simogatás. Bebe pedig ismét lenyűgözött. Mikor Erzsivel beszélgetett vidoran mosolygott neki, de amint Erika kérte, hogy megfoghassa, és az ölébe vette, Bebe egy gyors változáson ment át. Szinte teljesen ellazult Erika kezében. Ráhajtotta a fejét a melkasára úgy figyelte , hogy mit is mond neki új barátnéja. Erika pedig lenyűgöző gyöngédséggel babusgatta, susogott neki a fülébe. Csoda volt látni kettejüket. Sajnos a képek nem lettek túl jók, de azért megmutatom új barátainkat. Remélem, ha fiúk nagyobbak lesznek, és egy kicsit felszabadulok, többet tudok segíteni Veronika munkájában, és többet lehet együtt ezzel a csapattal.